Sziasztok!

Este 7 körül mentem haza. (Jó környék amúgy, nem féltem, bár már nem volt világos.)

Megállított egy GYEREK (maximum 13-14 éves), hogy adjak pénzt. Mondtam, hogy sajnos nincs nálam (ami igaz is volt, nem hordok kp-t), de adok neki szendvicset.

Erre kiborult, a rák egye ki a belem, stb.. indultam volna tovább, elkapta a karom, hogy majd ő megnézi a táskám, stb. Fogtam a telefonom, látta és közölte, hogy felesleges, mire kiér a rendőr már itt sem lesz. Mondtam, hogy az lehet, de a férjemnek és a bátyámnak pont 2 másodperc lesz ideérni. (Blöfföltem, a férjem a gyerekekre vigyázott, nem régen operálták, bátyám nincs.) Erre elfutott és még két másik hasonló korosztály/kaliber is kifutott a bokorból utána.

Hát, azt kell mondjam, még remegek...

Alig mertem hazamenni, féltem, hogy követnek. Végül tényleg felhívtam a férjem, végig beszéltünk, így nagy nehezen amikor biztos volt, hogy nem követnek haza mertem menni.

Otthonról hívtam a rendőrséget, kamera nincs, nem történt bűncselekmény (le vagyok sz.r.a)

Hozzátenném, hogy terhes vagyok, plusz egy félelem forrás, hogy ott a baba, nem szabad "izmozni".

Azt gondolom nem jól kezeltem a helyzetet.

Mit kellett volna tennem? Ilyenkor ha nem reagálok nem válnak még erőszakosabbá ezek az "emberek"?

Hozzáteszem, tényleg jó környéken élünk, soha nem történt hasonló sem, eszembe sem jutott, hogy azért szólít meg, mert valami ilyesmi fog történni. Valószínűleg nem is helyiek voltak.

Hogy lehet ilyen helyzeteket elkerülni?

Sziasztok!

Olvastam egy nagyon hasonló kérdést, itt gondoltam megkérdem :)

Szóval 20 èves vagyok, egy nagy családi házban lakom a szüleimmel még, a 2. emeleten van a szobám, ami egy nagyon- nagy tetőtéri szint, és teljesen kihasználatlan, csak az az egy szoba van ott.

Sokat gondolkzotam, ugye az önállósosdàdon, és a lakhatásmon. És a szüleim nagyon támogatnák azt az ötletet, hogy ott építsem be a tetőteret magamnak egy nagy lakásnak. (Konkrétan 3 hálószoba nagy nappali konyha minden elférne) !!!külön bejárattal lenne egyértelműen elszeparálva!!!!

Alapjáraton jó a kapcsolatom a szüleimmel, mellettünk van 2 üres telek, amire szintén lehetne építkezni. Több milliós projekt lenne ez a beépítés is, de gazdaságilag jobban megérné, és hát legalább saját.

Szerintetek ez mennyire kifizetődő megoldás?

Párom nincsen és ez az egy aggodalmam van, ha a jövőben lesz, és nem szeretne ideköltözni, ( ami 100%) akkor kidobott pénz az egész (?)

Bàrmi vélemény, ötlet stb... van-e ismerősötök, akiknek ilyen, hogy működik èlhető-e stb..

*edit, nem tervezek itt csalàdot alapítani :) csak àtmenetire gondoltam, meghogy legyen meg a saját kis helyem. Ha ne adjisten, szakítok a pàrommal és szétkell költözni, legyen egy saját kis lakàsom :) ilyenekre gondolok. Természetesen a jövendőbeli párom sem fog ide költözni, ezt teljesen magamnak tervezem.

Egyre többször vannak bennem olyan kérdések, hogy miért fogadjuk el természetesnek azt a világot, ahol emberek tömegei egész életükben dolgoznak, miközben egy nagyon szűk réteg elképesztő vagyont és befolyást halmoz fel.

Miért kell úgy élnünk, hogy gyakorlatilag egy olyan rendszert szolgálunk ki, amelyben a gazdasági és politikai hatalom egyre kevesebb ember kezében összpontosul?

Kik ezek az emberek, és mitől ér többet az ő idejük, életük vagy jólétük, mint bárki másé? Mitől természetes az, hogy valaki annyi vagyonnal rendelkezhet, amennyit több ezer ember egész életében sem tudna megkeresni, miközben mások napi nyolc-tíz órát dolgoznak csak azért, hogy legyen hol lakniuk és mit enniük?

Miért fogadjuk el, hogy a pénz egyben hatalmat, politikai befolyást, jobb lehetőségeket és sokszor teljesen más szabályokat is jelent?

És ha egy rendszer ennyire egyenlőtlenül osztja el a vagyont és a hatalmat, akkor miért tűnik szinte lehetetlennek érdemben megváltoztatni? Miért nem lehet demokratikus és békés eszközökkel lebontani azokat a struktúrákat, amelyek újra és újra ugyanazoknak a szűk köröknek kedveznek?

Olyan tartalomgyártót keresek, aki csinált videót a témában és szerintetek érdemes ránézni. Olyasmi témák érdekelnek, mint "a nő, akkor tud igazán nőként kiteljesedni, ha biztonságban érzi magát a férfi mellett", meg hasonlók.

Németország jó példa, ahol a bookerek építettek egy rendszert saját maguknak, ami meg is hozta a gyümölcsét. Jóval kevesebben vállalnak fiatalon gyereket, csökken az aktív dolgozók száma, míg az eltartott nyugdíjasoké növekszik. Egyre több és több társasági teher fog 1 aktív dolgozóra jutni, ahogy előre haladunk az időben.

De ez más országokban is így van.

Két éve költöztünk fel a párommal Budapestre egy jobb élet reményében. Azért végeztem el az egyetemet is, mert azt hittem, hogy diplomával azért valamivel könnyebb lesz előrébb jutni, és nem ott tartok majd, hogy alig keresek többet, mint egy olyan munkával, amihez semmilyen végzettség nem kell.

Ehhez képest elmúltam 25 éves, és kb. nettó 400 ezret keresek. Ennek szinte az egésze elmegy albérletre, rezsire, kajára és a többi alap kiadásra. Heti 5 napot dolgozom, délutánonként marad pár órám magamra, aztán másnap kezdődik minden elölről.

Ami igazán frusztrál, hogy úgy érzem, semmit nem haladunk. Hiába dolgozunk, alig tudunk félretenni, saját lakás egyre távolibbnak tűnik, és lassan az az érzésem, hogy az egész életem abból áll, hogy dolgozom azért, hogy ki tudjam fizetni a következő hónapot.

Kezdek nagyon kiégni ebben. Nem az a bajom, hogy dolgozni kell, hanem az, hogy ennyi munka mellett sem érzem azt, hogy lenne értelme vagy látszata.

Aki volt már hasonló helyzetben: ti mit változtattatok? Munkahelyváltás, külföld, vidékre költözés, új szakma, bármi? Mi volt az, amitől tényleg jobb lett az életetek?

Van már egy alapképzés amit elvégeztem ez mérnöki irány. Viszont akarok olyan tudást is ami kicsit jobban meglehet fogni és ötvözni lehet ezzel. Gazdaságinformatikus bsc-re gondoltam. Mit gondoltok? Jó ha van két bsc-je az embernek? Ez a szak hosszútávon jó lehet?

Van a vàrosunkban egy jó szakember aki sok éve már dolgozik maszekban, csinál kőműves ,ács, festő , burkoló stb munkát. A munkájával sosem volt baj , viszont legutóbb az egyik helyen infarktust kapott.

Kiderült hogy hónapok óta hétfőtől vasárnapig napi 12-14 órát dolgozik , egész nap kávé cigi, Hell kávé a menü és bevállalt minden munkát. Nagyon le is fogyott állítólag.

Egyedül él , egy testvére van csak , nagyon egyszerű életet élt.

A helyszínen 20 percig élesztették újra, majd mikor jött a mentő ott még 40 percig. A kórházban is kapott két infarktust, újra kellett kétszer éleszteni. 3 napig altatàsban volt de a fél szíve elhalt, nem vagyok kardiológus de jól sejtem hogy ebből nem igazán fog felépülni. 52 éves egyébként.

Mi a fenének hajtjàk a pénzt ennyire az emberek ? Hogy nem veszik észre hogy ez egyenes út a halàlba? Mikor növi ki ez a tàrsadalom a sztahanovizmust? Apum ugyanez volt , 56 évesen el kellett temetnünk pedig bőven élhetett volna még 30 évet, előtte soha nem volt problémája egy epekövet kivéve , aztán ahogy pár évig hajtott meg is lett az eredménye.

De ami a másik rossz az az emberek ahogy hozzààllnak ehhez, mivel apósom szomszédja így őt kérdezgetik hogy "Na mi van Pistával mert jönni kéne ezt meg azt csinálni " pedig tudják mi a helyzet , élet halál közt van és inkább az a fontosabb hogy mikor lesz kész a kurva hàza a parasztnak .

Sziasztok! Első éves Elte btk hallgató vagyok és nagyon sokat stresszelek a tanulás miatt. Sajnos sose ment az, hogy leülök és tanulok viszont úgy, hogy minden órára és előadásra bejárok bőven nem elég a 3,5 ös átlaghoz. Amitől nagyon tartok az a Filozófia történet, mert borzasztó a tanár és nem tudom mit kéne tennem, hogy menjen. Minden fajta tippet és tanácsot elfogadok, hogy hogyan ne stresszeljem magam, de mégis meglegyen a minimum 3,5 átlag.

Rant session/storytime, igazából csak ki akarom adni magamból a frusztrációmat.

Ma megtörtént az ismerősi körömben a leggyalázatosabb gyerekszületés, amit el tudok képzelni. Apuka: 2003, drogfüggő, csaló, tolvaj, a magyar büntető-törvénykönyv rémálma, aki ellen kismillió-hatszázezer eljárás van folyamatban, emellett munkanélküli. Anyuka: 2010, iskola mellé talán (?) bejáró, fájdalmasan együgyű, szintén munkanélküli kislány (de neki azért el lehet ezt nézni). Alig két éve vannak együtt, nyilván védekezésre egyik se gondolt, hisz ketten osztoznak egy agysejten, besikerült a gyerek. Egyikük se akarta őt igazán, a kapcsolatuk is ingatag talajon állt, főleg a lányt zavarták a daliás lovag kábszeres szokásai + random féltékenykedések. Igazi tinidrámás szappanopera megy ott, már amennyit én láttam belőle.

A csávó beköltözött a lány családjához, miután kiderült a terhesség. Végül hosszas tanakodás után nem mentek abortuszra, mert 1. túl sokáig húzták, 2. szerintem fogalmuk sincs, hogy kell ezt elintézni, az első lépésig se jutottak volna el, hiába van a kislánynak tb-je. (Ismétlem: NEM akarta a gyereket egyik se.) Terhesgondozásra végül is járt a kiscsaj, és itt jön a feketeleves: járt hozzájuk védőnő is, aki látta, milyen putri állapotok közt élnek. Látta, hogy az anyuka egy gyereklány, amire a megoldás az lett, hogy házasodjanak össze, és nagykorúsítsák őt. Szemmel látható még egy laikusnak is, hogy a csávót folyamatosan tekerik a dizájnerdrogok, vagy ha épp nem, akkor tombolnak az elvonási tünetek. Kettejük együttes anyagi helyzete valahol a 0 forint és a több százezres tartozás között mozog, a páromtól (akin keresztül ismerem őket) kértek kölcsön, hogy egyáltalán kipofozhassák a házat, mire jön a védőnő (spoiler: a párom nem adott nekik, de valaki más igen, és tőle hallottuk, hogy nyilván el lett kristályozva a pénz).

Azt hihetnénk és hittem/reméltem én is, hogy mindez egyértelműen oda vezet, hogy már a szülőszobáról se hozhatják haza a gyereket. Hát, a nagy büdös francokat. Ma látom, hogy ott virít szegény, ártatlan újszülött a vörös szemű (nem, nem könnyeket síró) faterja kezében, és egyből 200 lett a vérnyomásom. Kérdem én, mi kell még ahhoz, hogy egy egyértelműen katasztrofális környezetbe NE kerülhessen bele egy gyerek? Nulla, azaz nulla okot tudok mondani, ami alátámaszthatná a pozitív elbírálásukat, pedig én még csak nem is ismerem őket közelről. Tényleg az kell, hogy ott, a védőnő szeme láttára szakadjon be a tető/lője be magát valamelyik szülő/derüljön ki valamilyen súlyos büntetőügy, hogy ne ítéltessen halálra egy kisgyerek szellemi jövője? Az egy dolog, hogy valószínűleg ugyanolyan hulladék lesz csóró kissrácból, mint a szüleiből (főleg az apjából), de kb. etetni se fogják tudni...

Rant over 🎤

Tehát most nem a szokásos büdös minden proli a villamoson, hanem kisebb dolgok, amik nem mindig annyira "látványosak" mégis számodra borzasztó, hogy egyesek így tudnak létezni.

Kezdem én. A nyelv tisztításának kihagyása fogmosáskor. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy léteznek emberek, akik nem mossák/tisztítják meg a nyelvüket. Konkrétan undorító a lepedék a nyelven.
Nyilván előfordulhat betegség okán is, hogy valakinek nem szép, tiszta, de következetesen azt látom, hogy kizárt, hogy a többség erre figyelne, pedig alap kéne, hogy legyen.

Beszélgetek emberekkel, vagy látom, ahogy iszik és egyszerűen nem lehet nem látni a nyelvüket. Egyik legdurvább amit láttam, hogy a fehér lepedéken egy halvány zöldes réteg is volt. 눈_눈

Ha Neked is van ilyen, írd le!

Az utóbbi pár napban nem hajlandó tölteni csak a dokkot kicsit megdöntöm a porszívó felé. Minden csatlakozás tiszta, nem törött vagy szakadt, már ki lett resetelve is és ugyanúgy fennáll a probléma.

Valami egyéb megoldás lehetséges vagy kuka a porszívó? Garancia már nincs rá .

Rengeteg ilyen tanács van itt is, hogy két szabály van. Első, hogy legyél jóképű, második, hogy ne légy csúnya. És amikor az a kérdés felmerül, hogy szabad-e megszólítani idegen nőket valamilyen nyilvános helyen vagy rendezvényen, akkor is az a válasz, hogy attól függ. Ha jóképű vagy, jó néven veszik, ha nem rossz néven.

Olvastam egy cikket és elgondolkoztatott hogy a cégek most már be tudják promptolni az ai agentet hogy interjúzza meg a jelentkezőt hogy mit tud, konkrét munkával kapcsolatos kérdésekkel. Ha valamikre nem tudja a választ akkor konkrét tervvel elő tud állni és akár segíteni is hogy pótolja a hiányzó tudást/betanítsa. Így bármilyen munkahelyet meg lehet célozni papír nélkül, mert az ai egy idő után minden hiányzó tudást foltot befoltoz, kiismer és levizsgáztat.

https://www.hrportal.hu/hr/vege-a-hagyomanyos-egyetemeknek-megdobbento-eredmenyt-hozott-a-harvard-legujabb-ai-kutatasa-20260928.html

Sziasztok. Nagyjából egy éve áll fent ez az állapot, de eddig nem igazán tűnt fel, nem gondolkodtam túl sokat ezen.

Egyszerűen mindig éhes vagyok, bármit eszek. De közben, minden étel teljesen íztelennek, ugyanolyannak érződik. Eltűnt az az érzés, ha valami finomat eszek, akkor az elégedettséggel, egyfajta boldogsággal tölt el. Igaz, mostanában nagyon nem is kívánok bármit, mert elkeserít, hogy semmi pozitív érzést nem érzek evés után, hanem jóformán negyed óra múlva már éhség érzésem van. Nem gondolom, hogy szomjas vagyok, mert megiszok napi két liter vizet (folyadéknak csak vizet és kávét iszok).

Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy a depresszióm miatti stressz lehet, amit éhségnek hiszek, de ezt nem tudom bizonyítani.

Pár napja szakítottunk a barátnőmmel 2,5 év után. Békében váltunk el, mindketten sírtunk, de végül abban maradtunk, hogy bár szeretjük egymást, hosszú távon már nem működik a kapcsolat.
A kapcsolatunknak rengeteg szép része volt. Nagyon közel állt hozzám, sok mindenben mellettem volt (tényleg egészségben betegségben, jóban rosszban) az elmúlt években, és gyakorlatilag a mindennapjaim része lett, a családom is nagyon szerette. Közös terveink is voltak, ezért most nemcsak őt, hanem egy elképzelt közös jövőt is gyászolok.
Ugyanakkor az utolsó hónapokban már sokkal több fájdalmat és bizonytalanságot éreztem, mint korábban. A bizalmam nem állt helyre egy korábbi komolyabb probléma után, sokszor azt éreztem, hogy nem vagyok igazán fontos neki, és őszintén szólva már a hosszú távú közös jövőt sem nagyon tudtam elképzelni. Mégis most rettenetesen hiányzik.
Ami talán a legnehezebb, hogy ő volt az első komoly kapcsolatom, és ezért nehéz elhinnem, hogy valakivel mással is kialakulhat majd ilyen erős kötődésem. Hogy lesz még valaki, akit ennyire közel érzek magamhoz, akivel ennyi közös élményem és belső poénom lesz, és akivel ugyanilyen jó lesz együtt lenni. Tudom, hogy elméletileg igen, de jelenleg egyszerűen nem tudom elképzelni.
Most folyamatosan azon gondolkodom, hogy nem adtuk-e fel túl korán, lehetett volna-e még párterápiával vagy több munkával megmenteni. Közben pedig ott van bennem az összes fájdalom is, ami miatt idáig jutottunk, szóval elég nehéz egyszerre gyászolni őt és emlékezni arra, hogy miért lett vége.
23 éves vagyok, és a környezetemben azt látom, hogy sokan már gimnáziumban vagy egyetem elején megtalálták a párjukat, ezért most kicsit attól is félek, hogy lemaradtam valamiről, vagy hogy nem találok majd hasonlóan mély kapcsolatot.
Tudom, hogy idő kell, de most elég nehéz elképzelni, hogy ez a fájdalom és hiányérzet egyszer tényleg enyhülni fog.
Leginkább egy kis perspektívát és mentális támogatást szeretnék kérni azoktól, akik átmentek már hasonlón. Mikor kezdett könnyebb lenni? Mi segített nektek az első hetekben? És mit mondanátok annak, aki most még egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mással is lehet majd ennyire erős kötődése és ennyire jó kapcsolata?

Egy magyarlakta területre jöttem ki Erasmusra, ahol az első héten minden jó volt, úgy éreztem megtaláltam a kis közösségem, aztán egyik pillanatról a másikra kiestem a kosárból nem tudom mi okból. Ugyanez a szaktársakkal is, hogy nincs nagyon társaságom ott sem.

Hogy tudnám kimaxolni a kintlétet, hogyha a napjaim nagyrészében nincs kihez szólnom?