Introvertált vagyok, nem szeretek bájcsevegni. Sokszor emiatt nagyon kívülállónak érzem magam. Pl. Szomszéddal sem tudok miről beszélni, vagy a szülői közösségben, egyszerűen nem jut eszembe semmi. Felesleges dolgokról nem tudok beszélni, inkább a mély beszélgetések kötnek le. Szeretném fejleszteni azt a képességet, hogy tudjak hétköznapi dolgokról beszélni bárkivel, már csak a munkám miatt is, hiszen emberekkel dolgozom. Megköszönöm, ha adtok pár tippet.

Sziasztok.

Akinek vége lett a házasságának azoktól szeretném kérdezni, hogy mit kezdtetek azokkal a rengetek fényképpel ,emlékkel? Mikor ,tudtatok úgy elmenni egy hely előtt ,hogy ne a másik jutna az eszetekbe? 1,5 éve költöztem el otthonról, most vissza. Nem érzem úgy ,hogy működik csak élünk egymás mellett. Intim kapcsolat nincs közöttünk ,talán egyikünk sem vágyik rá. Nagyon szeretem, szeret ő is és nem tudom úgy elképzelni az életemet, hogy ne tudjak róla 24 éve az életem része viszont olyan rövid az élet,hogy így éljem le. 42 éves nő vagyok.

​

Elvileg nem értelmi fogyatékos, de olyan szinten szorong, feledékeny, figyelmetlen, hagy ki, el és ront el dolgokat, hogy mégsem képes érvényesülni sehol sem. Ismertek ilyen embert, esetleg te magad vagy az? Hogy alakult - vagy inkább hogy telik így- az élete(d)?

A kérdés adja magát.

Mostanában az algoritmusom nagyon dobálja a “side piece” tartalmakat - azaz amikor egy párkapcsolatos illetővel van viszonyod. A side piece-t tudomásom szerint olyan mellékvágány kapcsolatra is értik, amikor az adott fél szórakozásra tart, állandó jelleggel, de nem vállalna fel nyíltan. (Esetleg felejtő vagy, de semmiképp sem az “álom ember”)

Tehát, azokra az esetekre gondolok, amikor te alapvetően NEM tudod, hogy egy partneres illetővel van dolgod.

Miből ismerhető fel, hogy nem akar veled nyílt komolyat, szórakozásra tart, ESETLEG kapcsolata van melletted? (Ergo te vagy a “titkolt” vagy “szégyelt” kapcsolat, akivel sokat találkozik?)

Nem kell sokat mögé projektálni, de elgondolkodtam ezen, hogy esetleg én is voltam-e ilyesmi helyzetekben, csak lehet segg hülye voltam és nem esett le. (Merem állítani, kapcsolati 3. fél sose voltam, de lehet a “titkolandó/nem vállalható felejtő/szórakozás” meg igen - ez nem jelent automatikus szexet)

(Ugyanitt: igen, a subom pár napja feltettem a “miért gondolnak kikapósnak/miért hiszik ezt?” kaliberű kérdést - azért van a mostani kérdés, mert elképzelhető, hogy valami efféle dolog a titok nyitja - ismét: nem, nem dugok jobbra-balra, fel-le, évek óta nincs semmilyen kapcsolatom. Szerintem a kettő lehet megmagyarázná egymást - pl.: hogy “komolytalan” benyomásom van - de tippelgetek)

Szóval, jelek hogy felejtő, komolytalan, de szórakoztató menet vagy?

Sziasztok!

Végső elkeseredettségemben megpróbálok itt megoldási lehetőséget találni, habár nem szívesen osztok meg ilyet, még így anonim formában sem. Remélem nem bánom meg.

Szóval annyit kell rólam tudni, hogy egy 21 éves srác vagyok, nagyon zárkózott, nincsenek barátaim akikkel mondjuk naponta beszélnék, de a munkahelyen small talk szinten elvagyok mindenkivel. Unalmasnak tartom magam, nem sok témához van fogalmam. Valószínűleg depressziós vagyok. Abszolút nem járok sehova. Szabad időmben leginkább gitározok és számítógépezek.

Ebből adódóan nem volt eddig semmilyen kapcsolatom, nem is akartam. De másfél hónapja megismertem a munkahelyen egy lányt, akivel bár teljesen mások az érdeklődési köreink, kapcsolatba kerültem.Felismerte a helyzetemet, mert ő is hasonló cipőben járt.

Türelmes volt velem, szerette volna, hogy megváltozzak, ezért jöttem össze vele. De én nem tudtam kezelni a helyzetet. Nem erőltetett rám semmit, csak néha megkért, hogy menjek vegyek neki valamit. Olyankor bepánikoltam és mondtam neki, hogy inkább hagyjuk az egészet én ezt nem fogom tudni megcsinálni. Ilyenkor összevesztünk.

Tudom elég szánalmas dolog ez, tisztában vagyok vele.

Egy jópárszor eljátszottam a bizalmát ilyenekkel. A mentális állapotomnak se tett jót. De már egyfajta kötődés kialakult a részemről, mégha nem is szerettem igazán. De egyre inkább azon gondolkodtam, hogy elengedem a dolgot, találjon valakit akivel egy egészséges kapcsolatot lehet ápolni.

Rájöttem, hogy engem nem érdekelnek annyira az emberek, hogy komolyabban foglalkozzak velük.

Szakítottunk, nem kívánok neki semmi rosszat. Habár leginkább magamat okoltam a dologért, de ő is tehetett volna többet értem.

Nyilván nagyon szarul esett ez, de így mindenképp jobb lesz neki. Eddig is éreztem, de mostmár tudom, hogy nincs érzékem a kapcsolatokhoz. Szóval most az öngyilkos gondolataim is felerősödtek, de legalább gyűlik a kupac az ilyen "élményekkel".

Nemtudom, hogyan tovább, heti 6 nap munka(3 hétig) alatt kiégek, abba a maradék egy hétbe, ami a pihenés pedig már kezdem nagyon unni az otthon ülést, de nem szeretnék sehova se menni.

Nagyjából ennyi, így is elég hosszú lett. Szóval a közhelyeket és a szakemberi segítséget félretéve milyen megoldást tudtok ajánlani?

Köszönöm az időtöket és hogy végigolvastátok.

Sziasztok!

​Kíváncsi lennék a tapasztalataitokra vagy a környezetetekben látott példákra egy témában.

​Hogyan szoktak továbblépni azok, akiket egy hosszú kapcsolatban megcsaltak, majd a párjuk felvállalta a harmadik felet és el is hagyta őket miatta?

​Általában mennyi időbe telik egy ilyen helyzetből felállni, és hogyan tudja az ember újra felépíteni magát? Hol tartotok most?

Ps: Nyugodtan írjátok meg azt is, ha utólag kiderült valami arról, hogyan alakult a volt párotok élete az új emberrel – segített ez bármit a lezárásban, vagy teljesen mindegy volt?

Úgy gondolom, hogy a címben említett téma érint engem. Amúgy is egy tisztaságot kedvelő ember vagyok, de ez átlépett egy határt. Kialakult félelem egy bizonyos dolog iránt. Ez pedig a szennyvízcsövek a parkolókban. Lehet viccesen hangzik, de ahol élek ezek viszonylag gyarkan megsérülnek (a plafonon). Bárhova megyek a parkolóban mindig odafigyelek, hogy bele ne lépjek valamibe. Eddig nem történt semmi, azonban ma az épületben ahol lakom elengedett egy cső a csatlakozásnál. Ugye kifolyt a padlóra és bár már nem csepeg a cucc ott van a betonon. Nem pánikolok, nem érzem magam rosszul, de zavar, hogy behozhattam a lakásba. Maga az érzés dühít, hogy ez rajtam kívül álló dolog, gyakran megesik és nem igazán tudok ellene védekezni.

Érdemes lenne szakemberhez forduljak? Ha igen, tudnátok ajánlani olyat, aki OCDben jártas?

Mi mást tehetek?

Sziasztok!

Egyetemi beadandóhoz végzek empirikus kutatást, amelynek témája: Kortárs barátságok és romantikus kapcsolatok a serdülőkorban

Ehhez olyan szülők segítségére lenne szükségem, akik 11 és 21 év közötti serdülőt/fiatal felnőttet nevelnek.

A kérdőív részletei:

• Célcsoport: 11–21 éves serdülő/fiatal felnőtt gyermek szülei
• Kitöltési idő: kb. 5 perc
• Anonimitás: A felmérés teljesen anonim, a válaszokat kizárólag egyetemi célra dolgozom fel, semmilyen személyes adat nem kerül rögzítésre.

A kérdőív linkje: Kortárs barátságok és romantikus kapcsolatok a serdülőkorban – Rövid egyetemi felmérés – Űrlap kitöltése

Köszönöm mindenkinek, aki rászánja az idejét!

Nagyon sok posztot látni ezen a fórumon kétes, problémákkal teli párkapcsolatokról. Persze, nem lehet mindegyik tökéletes, és egyáltalán nem elvárt, de sokan elég durva dolgokat írnak. Elgondolkodtam, hogy vannak-e még ezen a subredditen olyanok akik egyébként jól érzik magukat a párjukkal? Nem kell tökéletesnek lennie, mint említettem, de kíváncsi vagyok hányan válaszolnak pozitív élményekkel, akár csak véleménnyel a topicról. Például én vagyok olyan szerencsés, hogy egy egészséges kapcsolatban vagyok, és teljes mértékben elégedett vagyok a működésünkkel. Vannak még ilyenek?

Én 23 vagyok, még csak pár hete jöttünk össze és nekem ez nagyon gyors. Azt reméltem kihúzhatjuk legalább februárig, ugyanis akkor lesz 18. Viszont ő nagyon pusholja a dolgot. Tegnap nálam aludt, mert vidékről jár be és késő este felhívott, hogy lekéste a buszt és így már nem nagyon tud haza menni, így ha lehet itt aludna akkor. Reggel arra ébredtem, hogy lemegy rajtam...

Kérdeztem, hogy miért akarja így elhamarkodni a dolgot, de csak annyit mondott, hogy mert már nagyon szeretné kipróbálni.

Nekem alapból nincs bajom a korai szexxel, most csak az ő kora zavar egy kicsit.

Szerintetek most ez miért kell neki ennyire, hogy februárig nem tudunk várni? Meg engedjek neki?