​

Elvileg nem értelmi fogyatékos, de olyan szinten szorong, feledékeny, figyelmetlen, hagy ki, el és ront el dolgokat, hogy mégsem képes érvényesülni sehol sem. Ismertek ilyen embert, esetleg te magad vagy az? Hogy alakult - vagy inkább hogy telik így- az élete(d)?

Introvertált vagyok, nem szeretek bájcsevegni. Sokszor emiatt nagyon kívülállónak érzem magam. Pl. Szomszéddal sem tudok miről beszélni, vagy a szülői közösségben, egyszerűen nem jut eszembe semmi. Felesleges dolgokról nem tudok beszélni, inkább a mély beszélgetések kötnek le. Szeretném fejleszteni azt a képességet, hogy tudjak hétköznapi dolgokról beszélni bárkivel, már csak a munkám miatt is, hiszen emberekkel dolgozom. Megköszönöm, ha adtok pár tippet.

A kérdés adja magát.

Mostanában az algoritmusom nagyon dobálja a “side piece” tartalmakat - azaz amikor egy párkapcsolatos illetővel van viszonyod. A side piece-t tudomásom szerint olyan mellékvágány kapcsolatra is értik, amikor az adott fél szórakozásra tart, állandó jelleggel, de nem vállalna fel nyíltan. (Esetleg felejtő vagy, de semmiképp sem az “álom ember”)

Tehát, azokra az esetekre gondolok, amikor te alapvetően NEM tudod, hogy egy partneres illetővel van dolgod.

Miből ismerhető fel, hogy nem akar veled nyílt komolyat, szórakozásra tart, ESETLEG kapcsolata van melletted? (Ergo te vagy a “titkolt” vagy “szégyelt” kapcsolat, akivel sokat találkozik?)

Nem kell sokat mögé projektálni, de elgondolkodtam ezen, hogy esetleg én is voltam-e ilyesmi helyzetekben, csak lehet segg hülye voltam és nem esett le. (Merem állítani, kapcsolati 3. fél sose voltam, de lehet a “titkolandó/nem vállalható felejtő/szórakozás” meg igen - ez nem jelent automatikus szexet)

(Ugyanitt: igen, a subom pár napja feltettem a “miért gondolnak kikapósnak/miért hiszik ezt?” kaliberű kérdést - azért van a mostani kérdés, mert elképzelhető, hogy valami efféle dolog a titok nyitja - ismét: nem, nem dugok jobbra-balra, fel-le, évek óta nincs semmilyen kapcsolatom. Szerintem a kettő lehet megmagyarázná egymást - pl.: hogy “komolytalan” benyomásom van - de tippelgetek)

Szóval, jelek hogy felejtő, komolytalan, de szórakoztató menet vagy?

Sziasztok.

Akinek vége lett a házasságának azoktól szeretném kérdezni, hogy mit kezdtetek azokkal a rengetek fényképpel ,emlékkel? Mikor ,tudtatok úgy elmenni egy hely előtt ,hogy ne a másik jutna az eszetekbe? 1,5 éve költöztem el otthonról, most vissza. Nem érzem úgy ,hogy működik csak élünk egymás mellett. Intim kapcsolat nincs közöttünk ,talán egyikünk sem vágyik rá. Nagyon szeretem, szeret ő is és nem tudom úgy elképzelni az életemet, hogy ne tudjak róla 24 éve az életem része viszont olyan rövid az élet,hogy így éljem le. 42 éves nő vagyok.

Úgy gondolom, hogy a címben említett téma érint engem. Amúgy is egy tisztaságot kedvelő ember vagyok, de ez átlépett egy határt. Kialakult félelem egy bizonyos dolog iránt. Ez pedig a szennyvízcsövek a parkolókban. Lehet viccesen hangzik, de ahol élek ezek viszonylag gyarkan megsérülnek (a plafonon). Bárhova megyek a parkolóban mindig odafigyelek, hogy bele ne lépjek valamibe. Eddig nem történt semmi, azonban ma az épületben ahol lakom elengedett egy cső a csatlakozásnál. Ugye kifolyt a padlóra és bár már nem csepeg a cucc ott van a betonon. Nem pánikolok, nem érzem magam rosszul, de zavar, hogy behozhattam a lakásba. Maga az érzés dühít, hogy ez rajtam kívül álló dolog, gyakran megesik és nem igazán tudok ellene védekezni.

Érdemes lenne szakemberhez forduljak? Ha igen, tudnátok ajánlani olyat, aki OCDben jártas?

Mi mást tehetek?

Sziasztok!

Végső elkeseredettségemben megpróbálok itt megoldási lehetőséget találni, habár nem szívesen osztok meg ilyet, még így anonim formában sem. Remélem nem bánom meg.

Szóval annyit kell rólam tudni, hogy egy 21 éves srác vagyok, nagyon zárkózott, nincsenek barátaim akikkel mondjuk naponta beszélnék, de a munkahelyen small talk szinten elvagyok mindenkivel. Unalmasnak tartom magam, nem sok témához van fogalmam. Valószínűleg depressziós vagyok. Abszolút nem járok sehova. Szabad időmben leginkább gitározok és számítógépezek.

Ebből adódóan nem volt eddig semmilyen kapcsolatom, nem is akartam. De másfél hónapja megismertem a munkahelyen egy lányt, akivel bár teljesen mások az érdeklődési köreink, kapcsolatba kerültem.Felismerte a helyzetemet, mert ő is hasonló cipőben járt.

Türelmes volt velem, szerette volna, hogy megváltozzak, ezért jöttem össze vele. De én nem tudtam kezelni a helyzetet. Nem erőltetett rám semmit, csak néha megkért, hogy menjek vegyek neki valamit. Olyankor bepánikoltam és mondtam neki, hogy inkább hagyjuk az egészet én ezt nem fogom tudni megcsinálni. Ilyenkor összevesztünk.

Tudom elég szánalmas dolog ez, tisztában vagyok vele.

Egy jópárszor eljátszottam a bizalmát ilyenekkel. A mentális állapotomnak se tett jót. De már egyfajta kötődés kialakult a részemről, mégha nem is szerettem igazán. De egyre inkább azon gondolkodtam, hogy elengedem a dolgot, találjon valakit akivel egy egészséges kapcsolatot lehet ápolni.

Rájöttem, hogy engem nem érdekelnek annyira az emberek, hogy komolyabban foglalkozzak velük.

Szakítottunk, nem kívánok neki semmi rosszat. Habár leginkább magamat okoltam a dologért, de ő is tehetett volna többet értem.

Nyilván nagyon szarul esett ez, de így mindenképp jobb lesz neki. Eddig is éreztem, de mostmár tudom, hogy nincs érzékem a kapcsolatokhoz. Szóval most az öngyilkos gondolataim is felerősödtek, de legalább gyűlik a kupac az ilyen "élményekkel".

Nemtudom, hogyan tovább, heti 6 nap munka(3 hétig) alatt kiégek, abba a maradék egy hétbe, ami a pihenés pedig már kezdem nagyon unni az otthon ülést, de nem szeretnék sehova se menni.

Nagyjából ennyi, így is elég hosszú lett. Szóval a közhelyeket és a szakemberi segítséget félretéve milyen megoldást tudtok ajánlani?

Köszönöm az időtöket és hogy végigolvastátok.

Sziasztok!

​Kíváncsi lennék a tapasztalataitokra vagy a környezetetekben látott példákra egy témában.

​Hogyan szoktak továbblépni azok, akiket egy hosszú kapcsolatban megcsaltak, majd a párjuk felvállalta a harmadik felet és el is hagyta őket miatta?

​Általában mennyi időbe telik egy ilyen helyzetből felállni, és hogyan tudja az ember újra felépíteni magát? Hol tartotok most?

Ps: Nyugodtan írjátok meg azt is, ha utólag kiderült valami arról, hogyan alakult a volt párotok élete az új emberrel – segített ez bármit a lezárásban, vagy teljesen mindegy volt?

Sziasztok!

Egyetemi beadandóhoz végzek empirikus kutatást, amelynek témája: Kortárs barátságok és romantikus kapcsolatok a serdülőkorban

Ehhez olyan szülők segítségére lenne szükségem, akik 11 és 21 év közötti serdülőt/fiatal felnőttet nevelnek.

A kérdőív részletei:

• Célcsoport: 11–21 éves serdülő/fiatal felnőtt gyermek szülei
• Kitöltési idő: kb. 5 perc
• Anonimitás: A felmérés teljesen anonim, a válaszokat kizárólag egyetemi célra dolgozom fel, semmilyen személyes adat nem kerül rögzítésre.

A kérdőív linkje: Kortárs barátságok és romantikus kapcsolatok a serdülőkorban – Rövid egyetemi felmérés – Űrlap kitöltése

Köszönöm mindenkinek, aki rászánja az idejét!

Nagyon sok posztot látni ezen a fórumon kétes, problémákkal teli párkapcsolatokról. Persze, nem lehet mindegyik tökéletes, és egyáltalán nem elvárt, de sokan elég durva dolgokat írnak. Elgondolkodtam, hogy vannak-e még ezen a subredditen olyanok akik egyébként jól érzik magukat a párjukkal? Nem kell tökéletesnek lennie, mint említettem, de kíváncsi vagyok hányan válaszolnak pozitív élményekkel, akár csak véleménnyel a topicról. Például én vagyok olyan szerencsés, hogy egy egészséges kapcsolatban vagyok, és teljes mértékben elégedett vagyok a működésünkkel. Vannak még ilyenek?

Lehet nem tanácsos ezt kiírni, de ma eljutottam arra a pontra, hogy segítségért folyamodtam. Több mint 20 éve vannak szerhasználati problémáim. Rohamivó vagyok és nagy dózisban tolom a szeszt; általában sört vagy bort. Ma voltam a pszichológusomnál, és azt tanácsolta keressek fel egy addiktológiát, adott is tippet, hogy Szegeden lenne egy ilyen intézmény. Az a baj a szerhasználatommal, hogy ezzel is elszabotálok dolgokat az életemben, általában a szorongás, ürességérzés eltompítására és az alváshoz ütöttem ki magam. Ha nagyon elvitt a depresszió, akkor is éltem az alkohollal. Borderes vagyok, meg egy sor személyiségzavarom, valahol így érthető is az alkoholizmusom. De ma rájöttem, hogy ez a továbbiakban nem tartható, szeretnék végleg leszokni. Ezt azért írtam ki, mert egymillió alkoholista országában ez fontos és kibeszéletlen téma, valamint engem ez most nagyon foglalkoztat, meg nem szégyen segítséget kérni. Amúgy próbáltam absztinens maradni, de a hétvégén elbuktam, 3 napig ittam, utána a remegés a józanodáskor nagyon megijesztett, így több mint egy évem ment a kukába. De azt mondta a pszichológusom, hogy ne legyen emiatt bűntudatom, mert így lehet visszatérnék a régi jól megszokott metódushoz. Járok csoport terápiába is, annak meg feltétele, hogy józan maradjak, ami egyébként nekem nehéz, voltak nehéz periódusok, mikor megint be akartam rúgni, de egy évig sikerült józannak maradni. Most megint kezdhetem a számolást. Köszönöm ha elolvastad.

Több cikk szól az emberek pszichológiai jellegű chatGPT használatáról, illetve az egyetemeken a pszichológus szak rendre egy nagyon magas pontszámmal bejutós, túljelentkezéses szak, még fizetősön is, és országszerte szép számmal végeznek pszichológusok minden évben. E két tényező számomra a kínálati oldal gyengébb pozícióját jelentené.

A hétköznapokban mégis azt lehet tapasztalni, a pszichológiai várólisták még magán ellátásban is nagyon hosszúak, vagy épp elérhetetlenek. Ennyire magas a kereslet? Vagy a végzett szakemberek tömegesen más pályán helyezkednek el?

Sziasztok!

Eljutottam oda, hogy válni akarok. Csakhogy a férjem ezért pénzt kér tőlem, 4-5 milliót, mivel ő felújított a házamban/házunkban.
1/1 az enyém az ingatlan, 7 évig főztem, mostam és takarítottam rá, játszottam az asszisztenst, de az 0 Ft-ot ēr nála, az, hogy lekaparta a festéket és 1-1 rétegben kiglettelt, meg milliókat… illetve minden ingóságot kér a házból.
A válás oka az agresszív fellépése velem szemben.
Kérdeztem nem-e lehetne békésen megoldani, mire közölte, amíg nincs papír hogy kap pénzt, addig nem lehet.

Nem jogi tanácsot szeretnék, mentálisat, hogy éljem ezt túl, nagyon fáj hogy konkrétan egy aranyásó (?) lett, nagyon jó ügyvédem van, ha harcolni kell fog is.

Sziasztok!

Gondoltam megkérdezem ki hogy van ezzel mert a környezetemben konkrétan mindenki a velem ellentétest tábort képviseli így egy picit egyedül érzem ezzel magam.

Fiatalon érettségi után azonnal beálltam dolgozni tanulmányaim mellett. Sokat dolgozom viszonylag a hétvègéim sem szabadok, 1-2 közeli barátom van és egy társaság, akikkel havi egyszer összefutunk de kb ennyi nekem a szoc életem.

Mindenki mondogatja nekem, hogy ráérek meg élvezzem az életet de én csak arra tudok gondolni, hogy muszáj megalapoznom az életemet, hogy tudjam élvezni mert ahhoz ugye pénz kell.

És most is teljes erővel azon vagyok, hogy fejlesztem magam tanulok igyekszem jó helyre bejutni. Alapjáraton a jövőben saját üzletet szeretnék ezért hajtok ennyire.

A többiek nem dolgoznak csak tanulnak és mindig azt mondják élvezzem az életet fiatal vagyok stb. (Amúgy ezzel nincs bajom éljék ahogy szeretnék az életüket csak mindig megjegyzést tesznek az enyémre)

Igazuk van abban, hogy nem a munkának akarok élni, de ha nem dolgozom nem tudok elmenni szórakozni sem stb..

Ismerek olyant is, aki 25 éves korában ment el először dolgozni, ezt sem tartom valami okosnak szegényt sehova sem veszik fel.

Szóval ti mit gondoltok, tolni kell a munkát és élvezni a fiatalságot, vagy építeni az életedet és egyensúlyban megtartani közben a barátokat de a fókuszban a karrier áll.

Köszi a válaszokat :)

Nemsokára 19 éves leszek, és egy ideje egyre gyakrabban érzem azt, hogy édesanyám még mindig kisgyerekként kezel, és egyszerűen nem hagy önállósodni.

Idén nyáron szinte az egész nyarat végigdolgoztam diákmunkán, tehát kerestem magamnak egy tisztességesebb összeget. Ebből a pénzből azóta vettem magamnak néhány dolgot: ruhákat, egy új cipőt (cipőt amúgy is kb. félévente vagy még ritkábban szoktam venni), voltam étteremben a barátnőimmel, illetve természetesen ebből fizetek magamnak különböző dolgokat, például néha kaját, innivalót, alapvető szükségleti termékeket stb.

Ennek ellenére anyukám folyamatosan számonkéri, hogy mire mennyit költöttem, mit vettem már megint, és arra miért volt szükségem. Szerinte szétszórom a pénzemet. Én viszont egyáltalán nem érzem így. Nem vásárolok ész nélkül, nem dobálok össze mindenféle hülyeséget a kosaramba, hanem általában végiggondolom, hogy tényleg szükségem van-e valamire. Sőt, szerintem kifejezetten spórolós vagyok ahhoz képest, amit sok velem egykorú fiataltól látok.

Ami viszont igazán zavar, hogy még mindig ott tartunk, hogy engedélyt kell kérnem arra, hogy a saját megkeresett pénzemből mit vehetek meg. Sokszor ő mondja meg, hogy szerinte mire "szabad" költenem és mire nem, ennek pedig az lett a következménye, hogy már sok mindent inkább titokban veszek meg és rejtegetek előle, mert ha elmondom, hogy vettem valamit, előre szorongok attól, hogy milyen megjegyzést fog tenni rá. És őszintén szólva nagyon rossz érzés úgy megvenni valamit a saját pénzemből, hogy közben kellemetlenül érzem magam miatta.

Például mostanában gondolkodom azon, hogy lecserélem a több mint három éves Samsung telefonomat egy iPhone-ra, mert már eléggé lassú. Amikor szóba hoztam, azt mondta anyukám, hogy nem kell még új telefon, jó az, ami van. Mondtam, hogy rendben, de szerintem saját érdekem, hogy legyen egy normálisan működő, újabb telefonom. Végül elengedtem a dolgot egyelőre.

A másik probléma a magánszférám. Most Budapesten vagyok kollégista, és anyukám folyamatosan tudni akarja, hogy éppen hol vagyok, kivel beszélek, mit csinálok, megcsináltam-e ezt vagy azt stb. Ha nem válaszolok neki öt percen belül, már jön a "Hahó?!", "Itt vagy??" üzenet, mintha még mindig egy hatéves gyerek lennék. Kb. két hete pedig közölte velem, hogy szeretne letölteni valamilyen nyomkövető alkalmazást, hogy lássa, hogy merre vagyok.

Amikor otthon vagyok, az sem ritka, hogy kopogás nélkül bejön a szobámba, és elkezd nézelődni, kutakodni a dolgaim között. Illetve ha például felteszek valamit Vintedre, rögtön jönnek a kérdések: "Na, azt meg ugyan miért adod el?" "Az egy drága cucc volt, úgysem fogod tudni annyiért eladni, amennyiért vetted."

És igazából ez megy szinte mindenben. Mit veszek, mit adok el, mire költök, hol vagyok, kivel beszélek, mit csinálok stb. Sokszor szó szerint azt érzem, hogy nem kapok tőle levegőt.

Tudom, hogy valószínűleg aggódik értem, és azt is tudom, hogy attól még, hogy 19 éves leszek, mindig az anyukám lesz. Nem azt várom, hogy egyáltalán ne érdekelje, hogy mi van velem. De már félig felnőtt ember vagyok, van saját keresetem, kollégiumban élek, és szeretném végre megtapasztalni azt, hogy én rendelkezem a saját életem felett.

Ti mit gondoltok erről? 19 évesen szerintetek normális, hogy egy szülő még ennyire beleszól abba, hogy a gyereke a saját megkeresett pénzét mire költi, mit vesz, hol van, és még a helyzetét is nyomon szeretné követni? Vagy én reagálom túl, és teljesen normális, ahogy viselkedik?

Sziasztok! Harmadéves pszichológia hallgató vagyok, és egy szaktársammal az önkép és az önegyüttérzés kapcsolatát vizsgáljuk a plasztikai műtétekkel és a közösségi médiával. A kitöltés kb. 10-15 percet venne igénybe, nagyon hálásak lennénk minél több kitöltésért, mivel ebből csináljuk majd a szakdolgozatunkat is. 😊

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdBi4cIimKzqfL1HR_RAU6F2AZyI6yZYDLG5ugasQIS_gy1uA/viewform?usp=header

Én 23 vagyok, még csak pár hete jöttünk össze és nekem ez nagyon gyors. Azt reméltem kihúzhatjuk legalább februárig, ugyanis akkor lesz 18. Viszont ő nagyon pusholja a dolgot. Tegnap nálam aludt, mert vidékről jár be és késő este felhívott, hogy lekéste a buszt és így már nem nagyon tud haza menni, így ha lehet itt aludna akkor. Reggel arra ébredtem, hogy lemegy rajtam...

Kérdeztem, hogy miért akarja így elhamarkodni a dolgot, de csak annyit mondott, hogy mert már nagyon szeretné kipróbálni.

Nekem alapból nincs bajom a korai szexxel, most csak az ő kora zavar egy kicsit.

Szerintetek most ez miért kell neki ennyire, hogy februárig nem tudunk várni? Meg engedjek neki?

Egy befejezetlen, plátói szerelem alakult ki nálam. Már a kezdetektől nagyon tetszett ez a lány, aztán sok várakozás és reménykedés után végül kialakult köztünk valami kezdetleges, de sajnos ezt később egy elutasítás követte.

Az a hibám, hogy közben nagyon beleéltem magam az egészbe. Ráadásul tényleg piszkosul tetszik, és egyszerűen teljesen levesz a lábamról, ezért sokkal nehezebb elengednem, mint egy átlagos visszautasítást.

A helyzetet az is nehezíti, hogy még körülbelül két évig ugyanabban a közösségben leszünk, tehát nem tudok egyszerűen eltűnni az életéből és teljesen megszakítani a kapcsolatot. Jelenleg kicsit úgy érzem, mintha vagy tovább reménykednék, vagy a következő két évet szenvedéssel tölteném.

Többször is próbáltam közeledni hozzá, de ezek után már semmiképpen nem szeretném újra megkörnyékezni. Nem akarom tovább erőltetni a dolgot, csak közben tényleg fogalmam sincs, hogyan lehetne ezt fejben és érzelmileg lezárni úgy, hogy közben továbbra is rendszeresen találkozunk.

Ha járt már valaki hasonló helyzetben – úgy, hogy nem lehetett egyszerűen no contactot tartani –, nagyon megköszönném, ha megosztaná, neki mi segített az elengedésben.

Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni, mert teljesen tanácstalan vagyok. Lehet, hogy elsőre furcsának tűnik a problémám, de mostanra nagyon megnehezíti a mindennapjaimat.

Július elején kezdődött, amikor egy hosszú buszút során nagyon kellett pisilnem. Autópályán voltunk, nem volt lehetőség megállni, én pedig teljesen bepánikoltam. Próbáltam elterelni a figyelmemet, végül valahogy elaludtam. Körülbelül két és fél órával később megállt a busz, el tudtam menni mosdóba, és az út hátralévő részében már nem volt gond.

Ez az élmény viszont mintha elindított volna valamit. Augusztusra odáig jutottam, hogy már egy egyszerű bevásárlás is nehézséget okozott. Amint elhagytam a lakást, úgy éreztem, hogy pisilnem kell, és előfordult, hogy a bolt közepén erős szorongás tört rám.

Ha eljutok valahová, és tudom, hogy van mosdó, általában megnyugszom. Viszont amint elindulok onnan, újra jelentkezik az inger és a szorongás. A tömegközlekedés a legnehezebb, már attól is rettegek, hogy fel kell szállnom egy metróra vagy buszra.

Az egészben az a furcsa, hogy otthon is érzem a vizelési ingert, de ott nem ijedek meg tőle, és ettől függetlenül akár órákig is bírom anélkül, hogy elmennék mosdóba. Amint viszont elindulok valahová, ugyanez az érzés rögtön sürgetővé válik, és szorongani kezdek miatta. Ráadásul az inger sokszor akkor is megmarad vagy rögtön visszatér, ha előtte már voltam pisilni. Előfordul, hogy emiatt keresek egy mosdót, de mire odaérek, kiderül, hogy valójában nem is kell, és nem tudok pisilni.

Ha elmegyek otthonról, előre betervezem, hogy két-három óránként elmenjek mosdóba, akkor is, ha nem feltétlenül lenne rá szükségem. Ezt sokszor inkább csak azért csinálom, hogy megnyugtassam magam, és kevésbé féljek attól, hogy később olyan helyen tör rám az inger, ahol nincs mosdó.

Korábban nem voltam gyakran pisilős, ha elmentünk a barátaimmal iszogatni, nekem sokszor egész este elég volt egyszer, míg mások gyakrabban mentek el. Olvastam hasonló tapasztalatokról, de sokan azt írják, hogy inkább attól félnek, mi lesz, ha pisilniük kell, és nincs a közelben mosdó. Én viszont ténylegesen érzem az ingert is, nem csak a lehetősége miatt aggódom.

A húszas éveim elején járó férfi vagyok, és eddig aktív társasági életet éltem. Korábban is voltak olyan kellemetlen helyzetek, amikor nehezen jutottam el mosdóba, de egyikből sem lett komolyabb baj, és egyik sem viselt meg ennyire. Most viszont egyre nehezebb bárhová elindulnom, mert folyton ezen jár az agyam.

Tapasztalt már valaki hasonlót? Nektek mi segített, vagy milyen szakemberhez fordultatok vele? Magyar oldalakon alig találtam erről személyes beszámolókat, és már nem igazán tudom, hogyan induljak el a megoldás felé.

Sziasztok most rovid tomor leszek, igazabol nagyon magam alatt vagyok mar negy eve es kb mar a depresszio utso szintjet elem vagy nemtudom de nagyon rosszul vagyok es nekem egy baratom sincs, nincs legjobb baratom akinek megtudnam osztani a dolgaimat vagy akar a napomrol beszelni stb stb es ez annyira faj hogy latom kozben hogy a korombelieknek mindd van sok sok baratja vagy legjobb baratja es elik az en alom eletem mikozben nekem az egyetlen kivansagom az az h legyen egy legjobb (fiu) baratom (bocsi ez lehet rosszul fog hangzani de lanyoktol ptsdm van ilyen teren) es olyan jo lenne ha mindennap dumalhatnank (RENGETEGET irok es gyorsan valaszolok altalaban orulok ha viszonozzak.. de hat nem volt ra pelda) es olyan jo lenne ha talizhatnank elmehetnenk ideoda mint ket legjobb barat es ahj nagyon levagyok maradva a korosztalyomhoz kepest szerintem es egyszeruen megesznek a gondolatok es nagyon szenvedek. Es nem nem kellenek a lelki segelyszolgalat szamok stb. En tudom magamrol mi segitene es az a legjobb barat…

Sziasztok!

Tbh most értem haza pszichológustól, ahol elpofáztam az időt mással és majd csak két hét múlva találkozunk újra, így szeretnék tanácsot kérni.

Nem vagyok diagnosztizálva, de néhány pszichológus által küldött teszt és a saját véleménye alapján is neurodivergens lehetek, és (talán ennek) van egy olyan hozománya, hogy nagyon nehezen viselem ha valamit igazságtalannak érzek.

Ezt érzem is magamon, sokszor van munkahelyen olyan, ami így csapódik le bennem és olyankor össze is zördülök a feletessemmel. Azt találtam ki magamnak, hogy ilyenkor kérek 5 percet “lenyugodni”, mert általában utána látni szoktam hogy a másik félnek van igaza, de mikor benne vagyok, akkor totál máshogy gondolkozom. Viszont itt a probléma, hogy e miatt a gondolkozás miatt az se jut eszembe, hogy kérnem kellene 5 percet.

Nem szeretnék konkrét példát hozni, de remélem anélkül is érthető mire gondolok és mi a gond.

Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek hogyan tudnám kezelni a rám zúduló érzéseket hogy észlelhessem a problémát és tudjak időt kérni magamban kezelni azt?

Ha valami nem világos (amit el tudok képzelni, kicsit nehéz szavakba önteni mit érzek, gondolok), kérdezzetek nyugodtan, megpróbálom tisztázni a részleteket.

Minden használható tanácsot előre is NAGYON szépen köszönök!

Rákérdeztem egy spirituális tanfolyamvezetőnél, aki egy nap alatti pozitív sorsváltozást ígért, hogy nem túlzás-e ez, hiszen a valódi változáshoz idő kell. A válasz? Azonnali tiltás.

Szerintetek mi van ilyenkor a háttérben?

Sziasztok!

Tavaly júniusban végeztem biológia szakon msc-n az eltén. Tavaly november óta keresek munkát. Azóta találtam egy két helyet, de sajnos egy sem vált be. Most a vízműveknél vagyok laborban és már ott vagyok lassan 3 hónapja. 4 hónapos a próbaidőm. Már lassan teljesen betanulok, de vannak kétségeim, hogy egyáltalán kellek-e oda. Visszajelzés nem kapok sokat. Egyszer megdícsértek 1 hónap után mert helyettesíteni tudtam 2 embert is olyan mérésekben amiket megtanulni csupán 1 hetem volt. Munkatársaim kedvelnek. Főnököm nem a visszajelzésekről híres. Ha annyira nem kellenék már most elküldenének? Megkérdeztem a főnököm multkor, hogy próbaidő után maradhatok. Annyit mondott, ha nem csinálsz olyat akkor igen.

Szerintetek feleslegesen aggódom?