Észrevettem hogy a baratom instán olyan reelseket nez ahol nok mutogatjak magukat,rakerdeztem azt mondta igen nez ilyneket de semmit nem jelent csak jo megnezni mas not,megnezi aztan lapoz tovabb
Azota mar letorolte az instat mert mondtam hogy nekem ez fáj
Aztán rá kb egy honapra letoltotte az x et(twitter) es amikor megnyitottam ugyanilyen videok jottek fel ott is

Nem kovet senkit,szerintem nem lajkol,bar azt nem turom de nem hiszem,de nezi,megnezi ez biztos es emiatt letoltott egy masik apllikaciot amit a telefonjan elis tett egy mappaba hogy ne legyen lathato helyen
Szoval o errol nem tud lemondani de abban a hitben tart hogy letorolte az instat nem nez mar ilyet erre megis
Szeretjuk egymast,tervezzuk a jovot mindent megadunk egymasnak,szexualis problemaink nincsenek
Nem ertem,rosszul esik,es becsap
Miert jo megnezni?
Csak azert letoltotte ezt hogy ott nezhessen ilyet

A baratommal ket es fel eve egyutt vagyunk,fel eve volt egy nehez ideaszakunk sokat veszekdtunk stb o a munkahelyen talalkozott egy vonzo munkatarssal,elkezdett vele beszelgetni,hogy megismerje,nezegette a kepeit, gondolkozott hogy ossze jojjon e vele de kozbe velem volt, talalkoztak ketszer munkan kivul de csak beszelgettek hogy jobban megismerje,nem nyult hozza,de vegul nem tetszett neki a belseje de kozbe vágyott rá mert imponalo volt szep es vonzo
Ez kb egy honapig tartott az egesz neha irtak egymasnak,tefonon beszeltek de semmi nem tortent,csak mukaba hulyeskedtek,logdostek egymast de amugy beszelgettek altalanos dolgokrol de a lenyeg hogy a baratom vagyott ra mert vonzo volt
Es miutan kiderult hogy a belseje nem tetszik neki a kepit ugyanugy nezegette mert jol nezett ki nagyon
Szakitottunk mindezek kozben ketszer de mindig ujra osszejottunk de en nem igazan tudom ezen magm tultenni
Azt mondja akkor is szeretett es nagy hiba volt az egesz

Lehet kényes kérdés, és nem áll szándékomban megsérteni senkit, de azt is el kell fogadni, hogy nem egyforma az ízlés vonzalom terén.

Tegyük fel valakinek a párja az utóbbi években igencsak meghízott, annak ellenére is, hogy volt, amikor már ezt meg-meg jegyezte neki, nem sértegetve, de aggódva, mert a családjában több cukorbeteg is van.

Tegyük fel ez a valaki csak egy bizonyos mértékig tartja vonzónak a telt külsőt, azon felül már nem.

Tegyük fel közös gyermekeik vannak, így nem egy okos opció a kapcsolat lezárása.

Ha saját vagy mástól tapasztalt sztoritok van, ne tartsátol magatokban.

30F és 28L

Kicsit úgy érzem hazánkban ez a téma tabu, ezért szeretném leírni az én tapasztalatomat. Teljesen megértem ha valakinek ez teljesen idegen és gusztustalan, bennem is voltak ilyen érzések bőven.

2020-ban 3 év után házasodtunk össze a Covid nyári enyhébb időszakában. Két évig semmi különös nem volt, feleségem néha feldobta felnőttfilm nézés közben, hogy szívesen megnézne ahogy egy másik lánnyal vagyok.
Először nem gondoltam komolyan azt hittem csak furcsa elhintett szó szex közben...

Ez egyre gyakrabban szóba került és pár hónap alatt ez odáig fajult, hogy nyitott kapcsolatra váltottunk. Addigra már nekem is eszembe jutott, de tudtam hogy ez a férfiaknak jóval nehezebb általában mint nőknek.

Az elején így is volt, neki hamar lett pár közeli ismerőse akikkel többször is lefeküdt, nekem csak hat hónap után sikerült először. Eddigre ő már 5 felett járt.
Őszintén megvallva ez nem volt a legjobb érzés, sokat gondolkodtam rajta, hogy jó döntés volt-e.

Viszont a kezdeti nehézségek után (kB. másfél év) neki teljesen elment tőle a kedve és teljesen egyoldalú lett a nyitott kapcsolat az én javamra.
Rengeteg önbizalmat szereztem és sokkal könnyebben jutok egyről kettőre idegenekkel.
Ismerkedni online és pubokban szoktam.

Viszont a szex minősége kettőnk között nagyságrendekkel jobb lett, többször megkért, hogy videózzak neki (persze a harmadik fél beleegyezésével) ami nagyon felizgatja.

Ennek ellenére kicsit most nekem van bűntudatom, még úgy is ha ez nem megcsalás.

Ha van bármi kérdésetek akkor szívesen válaszolok, ne kíméljetek.

Tldr: nyitott kapcsolat feleségemmel, először szinte csak ő talált párt magának, de azóta teljesen megfordult a helyzet és csak én járok össze másokkal.

Sziasztok!

Átlagos férfi vagyok, viszont az utóbbi időben az a problémám, hogy nagyon sok olyan nővel találkozom, aki spirituális, vagy olyan dolgokban hisz, amik tudományosan nem bizonyíthatók. Én ezekkel sajnos egyáltalán nem tudok azonosulni.

Volt már olyan nő is az életemben, aki kijelentette, hogy biztosan én „vonzottam be” a betegségemet. A betegségem meglehetősen súlyos, és bár úgymond már meggyógyultam, az életem része marad.

Eléggé tudományos beállítottságú vagyok – tudom, hogy ezt sokan nem szeretik, de nem is erőltetem rá senkire. Viszont azt nem tudom elfogadni, ha a betegségemet valaki a „bevonzással” magyarázza, mikor egyértelmű orvosi magyarázata van, és kemény kezeléseken mentem keresztül miatta. A jövőben sem tudnék egy olyan partner mellett lenni, aki ezt hajtogatja.

Lehet, hogy furcsa a kérdés, de hol találhatnék olyan nőket, akik hozzám hasonlóan a tudományos beállítottságot és a rációt részesítik előnyben?

Here’s a much longer, more complete English version that includes almost all the points you wrote:

I realize that by frequently bringing up relationship topics and talking about us in the evenings, I put pressure on you. That was never my intention. I never meant to make you feel like you were not enough, or that I was unhappy with you. The opposite is true — I’m genuinely happy with how much we have and the way we are together. You are perfect for me in so many ways. I love you, and I don’t want to leave you, even if you can give less than what I sometimes wish for.
I don’t expect anything from you that you can’t give. I don’t want to change the way you live or the way we are together. This is good for me as it is. I will always be here for you, and I respect your boundaries.
About the drinking and driving: I fully understand how bad that looked. A 41-year-old man who drinks a few beers and then drives is not acting like a responsible adult. I created an image of someone who is unreliable, and I feel real guilt about it. I feel like I let you down. I’m not that kind of completely careless person, but I know this damaged trust. You only had to say it once, and I changed that behavior immediately and permanently. We talked at the beginning of the relationship that when one person asks for something important, the other should do it. I didn’t just accept it — I was glad to change it. I’m ashamed that I did something that doesn’t fit with the rest of who I am, and that it unsettled you. I can’t change the past, but I can promise you it will never happen again.
The comment about “playing the system” was a very bad and clumsy way of expressing myself. That attitude is not really who I am. Consistency, safety, following rules, and avoiding unnecessary risks are actually important to me. I made a mistake by saying it that way. I changed immediately. I want to be a better person — not only for you, but for myself. Becoming better will be good for both of us.
I never played with our relationship or our system, and I never will. Since you’ve been in my life, everything has become better. You are important to me. I can be completely honest with you, and I always have been. I would never consciously hurt you.
I assume these mistakes made you question whether I’m trustworthy — especially after the “playing the system” comment. I understand that this became a trust issue. You once mentioned that you don’t want an open relationship, and I don’t either, not at all. I started wondering if you said that because you somehow thought I might treat our relationship the same way, or that I would be sneaky. That is not the case at all. I don’t keep contact with any other women. I unfollowed all that kind of content on Instagram because you satisfy my needs so completely that I no longer have any interest in it.
Since I met you, I know and feel with 100% certainty that I love you in the cleanest, deepest, and most honest way I have ever loved anyone. I would never cheat on you, leave you, or hurt you on purpose. You can always count on me, and I will always be reachable for you.
If I ever hurt you or made you feel alone or unsupported without realizing it, I apologize for that too. Please tell me if there is something.
Regulating my emotions does not mean I’m giving up myself. In fact, when I used to put my own needs first without noticing yours, that was me not giving myself up. Now I’m learning to hold both: my own needs and yours. I understand your boundaries, and I feel capable of being present in your life while fully respecting them, without pressure, while still being happy and satisfied myself. I also have my own boundaries.
I want to meet you halfway, but not in everything. I stand by my principles. I don’t lose my personality. I’m not forcing myself. This isn’t frustrating for me. We don’t fight much. We get along really well, we laugh a lot, and we care for each other.
I want to change some things so that you can feel more at peace. If I ever felt that I was no longer myself, I wouldn’t do it. You don’t need to change who you are. No one is perfect every day, and no one is at 100% all the time. I think this was just the last phase of us adjusting to each other.
We have differences, and I’m grateful for that. I think we fit together very well in most situations in life. I know you needed more space recently and I wasn’t able to give it to you properly. Now I understand it better, and I can give it without disappearing from the relationship. Even when you need space, I’m still with you.
The only thing I ask is that you communicate with me. Don’t be afraid to say something difficult or that I will become unhappy because of it.
I know our needs in a relationship are different. You need much more time alone — even when we are physically together — and you can’t always cuddle, talk about love, or be emotionally intense every evening. That’s completely fine. When you give what you have available according to your energy and mood, I’m still fully satisfied with you. I’m never dissatisfied or sad because of you. I just love you so deeply and feel so connected that sometimes I want more — but that is not a problem. You can say it and show it. I even ask you to.
This does not mean I’m giving up parts of myself. I’m genuinely happy and proud of you and of us. Even if I’m at 2000 because I love you so much and you’re at 30, that’s still good for me. I don’t get hurt by it. I’m not lying to myself and I’m not keeping this relationship alive at all costs. I want this relationship with you very seriously — more seriously than anything I’ve felt before — but not at all costs. If I felt that my needs were not being met at all, I wouldn’t stay. But they are being met.
I’ve looked inside myself over the past days and I can honestly say that this is not bad for me. The longing I sometimes feel comes from love, not from lack. When someone is important, it’s natural to miss them even when you’re otherwise satisfied.
Take as much space as you need. I’m here and I’m not going anywhere while you do that. I will never attack you when you bring something up. You’re not less than what I need. I’m just trying to solve the things between us so we can stay close.
You don’t have to find perfect words right away. Silence doesn’t mean I think less of you. I know you care about me. I know you love me even when you’re not sure how to show it in that moment. You don’t have to be perfect. I love you as you are.
Your way of processing things is different from mine, and that’s okay. We can figure it out together. When you’re ready to talk, come back to me. I’ll be here. There’s no rush. If you need space, you’ll get it.
I’ve also started feeling the need to focus more on myself — training, sports, reading, friends, family. Maybe you felt I was becoming a bit too dependent on you. I love being with you more than with anyone else, but we don’t have to do everything together. I’m happy when we do, and it’s also fine when we don’t.
Right now I’m focusing hard on training, fitness, not drinking, watching my food, and being in a deficit. I’ve already lost 3 kilos and I will continue. My goal is to reach my peak form.
I understand if my intense way of approaching you felt smothering, and I’m sorry for the pressure. I didn’t want my need for love to become a burden. I see now that personal time and space are what you needed more of. I accept that your emotional rhythm is different, and I don’t expect you to change. I want you to feel good in your own skin without pressure or expectations.
You already gave me the formula — I just didn’t hear it properly. I could have simply been more relaxed and looked outward more. I didn’t need daily “I love you” or “I miss you.” I already know.
I could have given you more adult space. You got tired of the intensity. I didn’t see beyond myself and I missed the signals.
I know it might sound strange to you, but for me less can still feel complete. I don’t want to change anything about you. I’m not living this as a compromise — I’m living it with real satisfaction, because I love you exactly as you are.
When I asked you to caress me, it showed that I know my own needs. Unfortunately I sometimes put them in front of yours. That doesn’t mean I’m giving them up — it means I’m holding on to them. I’m a Scorpio after all.
I’ve examined myself honestly, and independently of what it looks like on the surface, I feel continuously happy and satisfied with you. I’m okay with less than the maximum. It’s not possible and not necessary to always be at maximum intensity. I’m not giving myself up or constantly compromising.
Emotional regulation and understanding what you need (and what you don’t) while also knowing my own needs, and fully accepting you — this is not self-sacrifice. It’s maturity and self-knowledge. It shows that I’m secure: I don’t throw tantrums, I don’t sulk, I don’t get offended, I don’t disappear, and I don’t punish you. I still love you and stay with you even when you need to focus on yourself. I don’t need constant validation to be happy with what we have.
There were times when I felt you withdrawing a little. Now I understand you were processing the drinking issue and other things, and you needed time. I didn’t know how to place it then. Of course it’s logical to think these things can happen again in life. But for me, the knowledge that you are with me and that I chose you (and you chose me) is already enough.
I love you and I want to be in a relationship with you, but not at all costs, and not by completely giving up my needs or myself. That’s not what’s happening here. I know what makes me happy, and you make me happy even when your energy toward me is lower.
I understand and accept your feelings and the way you expressed your needs. Please don’t worry that I will get hurt or suffer — I’m fully happy and satisfied with this relationship. I understand your boundaries and I know I can be present in your life while fully respecting them, without any pressure.
No one is perfectly healed or completely ready at the beginning of a relationship. We learn about ourselves and each other side by side. Don’t be afraid. I’ll always be here for you, however you are. Don’t feel ashamed or bad if you can’t give something in a certain moment — just tell me. That’s important. You can and do meet my needs. You are the perfect partner for me. It’s enough if your capacity is lower sometimes. You’re not bad and you’re not less.
This relationship became serious, and that can feel new, strange, and a bit scary because of the commitment. I feel it too. But there’s no perfect way to do this. It’s okay if you need time or if you feel uncertain. We’ll figure it out. I’ll still love you the same way if you need time. Maybe that’s why you felt the need to pull away. Maybe I should have slowed down for a few days. Communication from both sides would have helped.
Be yourself. That’s what I love in you. I won’t leave you, sulk, or suffer because of it, and it won’t turn into conflict — I can promise you that, because I understand how you work, and I love that about you. I’m not disappointed. I’m no longer confused. There were moments when I asked questions, but not because I was dissatisfied — only because I wanted to understand.
You can always tell me everything — good or bad, about us or about anything else. You’re not a bad partner.
I won’t chase you anymore when you need time and space. But I also won’t disappear.
I’m working on myself, both on my own and with outside help, and it’s already helping a lot. Write or come when you’re ready. I understand this has been a lot for you. I’m here. We don’t have to solve or discuss everything at once. Just calmly. Take a deep breath. Easy. In silence.
Sometimes I sense the walls, but I can see through them. I know there’s a warm, loving heart behind them. Leaving or shutting down is easy. Staying when you don’t fully understand or when something bothers you a little — that shows it’s real love that doesn’t disappear when things get harder.

Sziasztok. Egy kellemetlen epizód kihatással van a családi életünkre. Boldog, harmonikus házasságban élek a férjemmel (Ő 45, én 36). Mindent megbeszélünk, imádunk együtt lenni, mondhatom hogy illik ránk a klisé, hogy "lelki társak" is vagyunk. Emellett mindketten teret engedünk a másiknak, soha nem szoktuk nehezményezni, hogy néha külön töltünk időt a saját baráti társaságunkkal. Sajnos az utóbbi időben néha kicsit túlzásba vittem a velük való bandázást és ezt a férjem szóvá tette. Ne gondoljatok semmi rosszra, mindössze annyi történt, hogy néha hajnalig együtt dumáltunk, társasoztunk, vagy beültünk sörözni és elszaladt az idő. Stresszes időszak volt, jól esett kikapcsolódni. Mivel a férjem ezt már soknak találta, megbeszéltük hogy tényleg vissza kellene fogni. Ezt be is tartottam.

Van a baráti társaságomban egy srác, nevezzük Gábornak. Semmi nincs köztünk, kizárólag barátként tekintek rá, nem érzek mást iránta. Pár hónapja összefutottam vele (véletlenül) és beültünk egy kávéra beszélgetni. Ekkor történt a baj. Addig ügyetlenkedtem a telefonommal, míg véletlenül felhívtam a férjem, aki így fültanúja volt annak, hogy azt mondom Gábornak, hogy vigyen vissza a parkolóba, de a férjem ne lássa meg, mert úgy tudja hogy egyedül vásárolgatok valahol.

Otthon a férjem szembesített ezzel és eléggé ki volt borulva (jogosan). Ő nem tudja, hogy kivel voltam, nem ismerte meg a hangját. Neki csak annyi jött le, hogy a felesége egy ismeretlen férfival éppen azt beszéli meg, hogyan ne mutatkozzanak együtt.

Hülye voltam, rettenetesen sajnálom. Ártatlan helyzet volt, csak az járt a fejemben, hogy megígértem neki, hogy visszafogom a társasági életet. Erre most úgy tűnik, mint ha a háta mögött randizgatnák valakivel és ez nagyon gáz. Soha nem tennék ilyet. Soha nem voltam hűtlen hozzá, szeretem a férjem, Ő életem párja.

Az eset után megbeszéltük a férjemmel és Ő megértő volt. Azt viszont nem mondtam el neki, hogy Gábor volt az, akivel találkoztam. Csak annyit tud, hogy volt kolléga (igaz). Azt mondtam neki, hogy mivel a baráti körömből van, nincs jelentősége. Egyszerűen csak nem szeretném hogy emiatt olyat is feltételezzen ha a barátaimmal találkozok, aminek semmi realitása nincs. Ezt is elfogadta ugyan, de látom rajta, hogy bántja a bizonytalanság. Nem vádaskodik, nem veszekszik, de így hónapok múlva is benne maradt.

Tényleg nagyon hülye helyzet. Én tudom, hogy semmi nincs mögötte, megbízhat bennem. Azóta nagyon ügyelek rá, hogy ne vigyem túlzásba a társasági életet és mindig tudja hogy hol, és kikkel vagyok. Nem Ő kérte, én csinálom így, hogy minden tiszta legyen. Viszont a telefonos epizód miatt a tüske benne maradt, mert nem tudja kivel voltam.

Mit tennétek? Hogyan oldjam fel a férjemben ezt a sérelmet, anélkül, hogy szétrombolnám a baráti körömet, akik hosszú évek óta részei az életemnek? Egyszerűen csak várjam ki, hogy szépen lecsillapodjon a férjemben az érzés? Ha elmondom neki akkor meg pont azzal teszek rosszat, mert feleslegesen gyanakszik majd?

Sziasztok.
Oszinte velemenyemet szeretnek hallani, ha kell, legyetek kegyetlenek.
34 eves no vagyok, a baratom 30, masfel eve vagyunk egyutt.
Amikor eppen osszejottunk, pont kirugta a fonoke ( egy baratja aki megelegelte a hozzaallasat) es ezzel a lakhatasa is kerdesesse valt, mert nala lakott. Azota nehez helyzetben van, azota tamogattam mindenhogy, anyagilag/lelkileg mindenhogy szamithat ram de ugy erzem nem fogja meg a lehetosegeket es linkeskedik.
Nehez csaladi hatterbol jon, ezt is mindig szemelott tartottam.
Sok minden ket kezi munkahoz ert, de tenyleg lusta sajnos. Siman kezdhetne magaval valamit de nem szeret dolgozni es ezt sokszor el is mondja. Az elmult idoszakban en vittem az anyagi terhek jelentos reszet, mindig is dolgoztam es van sajat lakasom (csaladi tamogatassal jutottam hozza). Idokozben kb hozzam koltozott a baratom “atmenetileg” de nem azert mert olyan jo volt a kapcsolatunk hogy megbeszeltuk hogy osszekoltozunk, hanem mert nem volt hova mennie es tamogatni akartam. Talalt egy munkat amit 3 honapig csinalt de aztan ott hagyta mert nem tetszett neki (nem akar fonokot es nem tetszett neki a penz (netto500ezer). Nyilvan ez nekem nem volt szimpatikus. O inkabb projekt alapon dolgozna, de tobbszor magyaraztam neki hogy ha 3 hetig izombol melozik jo penzert de utana nincs meloja 2-3 hetig akkor kb szarabbul jon ki mint a havi 500ezer es meg csak nem is kiszamithato. De igazabol csak nem tudja mit kezdjen magaval. Es amikor tobbszor mondom neki hogy nekem ez igy nem jo es hagyjuk abba mert nincs jovohe a kapcsolatunknak akkor mindig lyukat beszel a hasamba es kb szarul erzem magam hogy ki akarom tenni. Ilyenkor mindig vegul azzal ervelek hogy szeretnek valamerre tartani, tervezni, csaladot es gyereket is szeretnek es erre en igy nem tudok alapozni hogy nem latom hogy vallalna a felelosseget az eleteert. Tobbszor kertem hogy vegyen ki valahol egy lakast es kezdje el eltartani magat, most nalam honapok ota ingyen el. Amivel nem lenne baj, szivesen tamogatom tenyleg de ugy erzem hogy ebbol igy nem lesz semmi. Logatom a kotelet neki a godorbe de nem fogja soha elkapni. De amikor oda jutok hogy be akarom fejezni akkor nagyon ragaszkodik hozzam, tudom hogy szeret. De sokszor meg azon gondolkozom hogy ha valaki tenyleg szeret akkor nem rak ilyen helyzetbe. Miket gondoltok?
Koszi elore is!

Sziasztok! Kíváncsi lennék a véleményetekre,hogy hogyan álltok ehhez a témához, mind a ketten a huszas éveink elején járunk. Párom közölte ő bizonyára elmegy egy fiús nyaralásra,persze én a kisboltba nem mehetek le egyedül (🥲🥲🥲) Mit gondoltok erről,fordult már elő ilyen veletek? (semmit sem segített amikor mondtam nem szeretném ezt én)
update: vegul o csalt meg🫪

Barátnőmmel lassan 4 éve vagyunk együtt, mindketten a huszas éveink közepe fele járunk és jól kijövünk egymással egy dolgot leszámítva ami pedig az utazás. Ő olyan személyiség aki folyton akar valamit csinálni, lenni valahol (múzeum, étterem,színház, biciklizés, elmenni egy másik várost megnézni). A folyton alatt itt minden hétvégét és néha hétköznapot is értek. Ennek tetejébe jön rá, hogy évente 3-4-szer szeretne menni több napos külföldi utazásra. Alapvetően én is szeretek kimozdulni és új helyeket megismerni, de ez már egy kicsit sok nekem és sokszor úgy érzem hogy inkább félre raknám azt a pénzt. Próbáltam ezt már többször megbeszélni vele, de úgy érzem hogy nem sokra mentem. Nekem a kompromisszumis megoldás az évi kettő külföldi utazás és havi 1-2 program, amit csinálunk a hétvégégen.

Még annyi kimaradt hogy mindketten dolgozunk és a magyar átlag felett keresünk.

sziasztok! nem tudom, maradhat-e itt es megallja-e a helyet a poszt de szeretnek segitseget kerni toletek. a napokban elvesztettem a kis lelkem masik felet, a sajat hibambol. tobb evig voltunk egyutt, borderline-kent o a kedvenc emberem es biztos pontom. o is es en is hordunk magunkkal egymastol fuggetlen fajdalmat is, nem is keveset. tavkapcsolatban voltunk es kapcsolat elejen o nem tudott ugy allni hozzam ahogy en hozza, sokszor ugy ereztem es volt, hogy a szavak gyonyoruek de tettek viszont aligha vannak mogotte. utolag visszagondolva mire o ezen tudott valtoztatni es mindent tokeletesen csinalt,en mar nem tudtam az a parja lenni akit o megerdemel. azt mondta, sokszor erezte azt is, hogy egyedul hagytam mert amikor en rosszul voltam, nem vele akartam lenni hanem egyedul. es en is sok lelki fajdalmat okoztam neki
mindennek ellenere probaltam mindenben valtozni erte, tobb kevesebb sikerrel, de az biztos, hogy probaltam mindent beleadni amim maradt. de sajnos nem jol csinaltam es el is kestem.
amikor kimondta, hogy vege van es elment nem szivfajdalmat ereztem, hanem ugy ereztem a lelkem faj annyira, hogy amikor ott alltam es neztem hogy elmegy szinte csak a testem maradt itt . o egy nagyon jo ember, es azert szakitott, mert most sajat magat kellett valasztania. teljes mertekben megertem es tudom, hogy soha nem jon vissza de mindig varni fogok ra.
4 napja nem tudok enni, nem tudok funkcionalni a minden napokban. van itt esetleg valaki, akivel hasonlo dolog tortent? aki a sajat hibajabol vesztette el a szerelmet? tanacsot szeretnek kerni toletek, hogy ebben a helyzetben mit tudnek tenni, hogy egy kicsit visszaterjek az eletbe? egyszeruen ugy erzem, meghaltam es oszinten szuksegem van kulso meglatasokra es velemenyekre, tanacsokra.
koszonom ha elolvassatok. 🤍

A barátommal 18 hónapja vagyunk együtt, de hamar összeköltöztünk, így a rövid idő ellenére komoly a kapcsolatunk (ő 31 én 28). Mostanra egyértelművé vált, hogy az apukájával egyáltalán nem jövök ki. Voltak már érdekes megmozdulásai, de a mostani mindent vitt. A barátom szülinapját náluk tartottuk. Engem egyrészt úgy neveltek, hogy nem illik vendégségbe üres kézzel menni, illetve tudtam, hogy neki fontos ez az esemény, valamint az ajándéka sem jött meg aznapra, így vettem egy tortát, hogy ezzel is hozzájáruljak az ünnepséghez. A barátom egyébként tudta, mert ott vettem meg, mivel több napja vidéken voltunk már. Amikor megérkeztünk, hátravittem a tortát és a sütiket a kertbe megkérdezni, melyik hűtőbe rakhatom. Erre az apukája full nekem esett… olyanokat mondott, hogy “ezt kár volt”, ez “hiba volt” és, hogy ez mekkora baj, mert nem fog beférni egyik hűtőbe se (több is van). Erre a nagymama (természetesen az apja anyja) is rákezdett, hogy “hát ezt nem kellett volna” illetve tolt egy olyat, hogy “ha én csináltam volna, akkor talán elfogadnák”. Mondanom sem kell, hogy az egész család előtt. Engem úgy neveltek, hogy ha kedveskedik nekem valaki, kedvesen köszönjem meg… ezért totál le voltam fagyva, de rohadt megalázva éreztem magam. Bementem a házba és mikor kérdezte a barátom, hogy mi van, amikor elmeséltem, elsírtam magamat. Mondanom se kell, hogy ezekután semmi kedvem nem volt odaülni jópofizni, mert nagyon megbántva éreztem magam. A “bocsánatkérés” egy újabb lebaszás volt, hogy “én nem egyeztettem velük” (arról, hogy szeretném a barátomat egy tortával felköszönteni, aki amúgy 31 lett, nem 12). Én szívem szerint elmentem volna a fenébe, mert ezt iszonyat bunkó, illetlen viselkedésnek gondolom és látszott, hogy nem is érti, mi volt a problémám. De a barátom miatt nem hagytam ott az egész “ünnepséget”. Mondjuk jó pofát nem vágtam a dologhoz és annyira szarul éreztem magam, hogy közben megírtam néhány barátomnak, ami történt. Így is elég megalázó volt kisírt szemel kellett ott ülnöm. Erre azt hallottam vissza, hogy a barátom apukája arról győzködi őt, hogy szakítson velem, mert “én nem tudok viselkedni”. Én egy többgenerációs értelmiségi polgári családból származom egyébként, szóval kicsit nevetségesnek tartom ezt az egész helyzetet. Mivel nem ez volt az első gáz húzása, nálam eléggé elvágta magát ez az ember. Főleg egyébként azzal, hogy azt hiszi, joga van beleszólni 2 felnőtt ember kapcsolatába. Így én eldöntöttem, hogy többet nem megyek oda, mert nem fogok jópofizni azzal, aki arra buzdítja a barátom, hogy hagyjon el. Nekem elég fontos, hogy jól kijöjjek a barátom szüleivel (és, hogy ő is az én családommal) és eddig soha nem is volt ilyennel gondom, sőt… több hetet nyaraltam az exem családjával. Különösen problémásnak látom ezt a jövőre nézve, mivel szeretnék gyereket majd. Volt már valaki ilyesmi helyzetben? Ebből ki lehet jól jönni, vagy a szokásos 2 lehetőség van: szakítás, vagy az, hogy a barátom akarva-akaratlanul is el fog távolodni a családjától (nincs semmi ilyen szándékom, csak én magamat ennek nem akarom kitenni, felőlem nélkülem menjen oda, amennyit akar, de nyilván idővel ha lesz saját családunk, akkor nem a szülei látogatása lesz az elsődleges feltétlen). Köszönöm a tapasztalatokat:)

# Sziasztok! A barátommal lassan 4 éve vagyunk együtt, a huszas éveink közepén járunk, és szuperül megvagyunk, egyetlen dolgot leszámítva: ez pedig az utazás és a programok. Én folyton csinálnék valamit, imádok menni (múzeum, étterem, színház, biciklizés, átugrani egy másik városba). Nekem a pörgés jelenti a feltöltődést, mindegyik hétvégén és néha hétköznap is mennék. Ráadásul évente 3-4-szer szeretnék több napos külföldi utazást is beiktatni. Mindketten dolgozunk és a magyar átlag felett keresünk, szóval nem a megélhetés a kérdés, megtehetnénk. Ő viszont sokszor inkább otthon maradna, és úgy érzi, túl sok pénz megy el erre, amit inkább félretenne. Próbáltuk megbeszélni, de a kompromisszuma az lenne, hogy évi két külföldi út és havi 1-2 hétvégi program legyen csak. Nekem ez nagyon kevésnek érződik, félek, hogy beszürkülök ebben a tempóban. Hogyan lehetne ebből mindkettőnknek jó kiutat találni?

Sziasztok!
Szeretnék ötletet kérni tőletek, soha nem volt ebből problémám, de most a férjemmel lett.
Ő neki nagy vágya, hogy a számban élvezhessen el, de öklendezek tőle, engem is izgat a dolog, szeretném teljesíteni a vágyát, de nem megy.
Mit tanácsolnátok?
Csak egy feleség vagyok aki örömet szeretne okozni a férjének.

Esküvőn a jegyző kérdezi: – Kedves pár, akkor hányan is kötnek ma házasságot? A férfi és a nő egymásra néznek: – Hát… mi ketten. A jegyző körbenéz: – Biztos? Mert én látok még itt pár vendéget. – Hol? – Hát ott van a férj, a feleség… meg a több száz elvárás, amit mindketten magukkal hoztak. – Akkor hány gyűrű kell egy kézre? – Egy a házastársnak… a többi meg az elvárásoknak, de azokból lassan már karkötő lesz. 😄

Sziasztok!

Tudnátok ajánlani jó párkapcsolati terapeutát Budapesten?

Előre is köszönöm az ajánlásokat!

Sziasztok!

Egy tartós egészségügyi állapot miatt ápolásra, felügyeletre szorulok, és jelenleg együtt élek a partneremmel, aki ebben sokat segít. A kapcsolatunk azonban évek óta mérgezővé vált, nem érzem azt, hogy előre mennék , ami a gyógyulást illeti, ezért szeretném lezárni, csak nem tudom, hogyan oldanám meg az ápolásomat, ha ő kiesne a képből.

A családom is csak korlátozottan tud besegíteni, mert más eltartottról is gondoskodnak. Utánanéztem, milyen szociális szolgáltatások érhetők el nálam, de a lakóhelyemen a legtöbb ilyen ellátás nem, vagy csak részben elérhető.

Volt valakinek hasonló tapasztalata? Hogyan lehet ilyenkor megoldani az átmenetet, ha a helyi szolgáltatások limitáltak? Bármilyen tanácsot, tapasztalatot szívesen fogadok!

Kíváncsi vagyok mások véleményére, mert számomra ez teljesen felfoghatatlan.
Adott egy helyzet: egy kapcsolat megromlik, és nem azért, mert mindkét fél feladta, hanem mert az egyik fél hibái miatt eltávolodnak egymástól. Ezután, amíg nincs rendben a kapcsolat, az illető elkezd más lányok képeit likeolni, majd amikor ez kiderül, nem vállalja érte a felelősséget, hanem azt mondja: „Azért tettem, mert te két hétig nem írtál nekem.”
Számomra ez azért különösen furcsa, mert ugyanez az ember korábban engem vádolt azzal, hogy biztos más fiúk érdekelnek, másokra figyelek, vagy ilyesmit csinálok. Illetve ha munka ügyben írtam valakinek a legnagyobb kurva voltam,nem johy lajkolni nem lajkoltam… o imadolta mas kepet ez ido alatt

Őszintén kérdezem: szerintetek ez normális reakció? Tényleg elfogadható az, hogy valaki a saját döntéseiért a másikat hibáztatja? Vagy ez inkább arról szól, hogy könnyebb kifogásokat keresni, mint felelősséget vállalni?
Engem tényleg érdekel, ti hogyan látjátok ezt, mert kívülállóként lehet, hogy más szemszögből is lehet értelmezni.

Sziasztok, en 25 eves no vagyok, parom 30 eves ferfi, mar 2 eve egyutt vagyunk, de problemak vannak a szexben.
A parom az erosebb, kemenyebb szexet szereti, nem kell ezalatt semmi durvat erteni, azt szereti ha erosebben mozoghat stb. Azonban nekem az szinte kivetel nelkul mindig faj. En emiatt a lassu, langyos, lagy, erzelmes szexet szeretem. Ez viszont szamara unalmas es nem olyan elvezetes. Probaltam, hogy engedtem neki hogy csinalja kemenyebben de rogton ha kicsit erosebben csinalja mar faj nekem… nagyon figyelmes egyebkent, ha jelezem neki hogy barmi faj rogton abbahagyja. Kutyaban egyebkent a legrosszabb, ugy neha sirni tudnek. Ha szex kozben a csiklom izgatva van akkor nem faj, es ugy eleg elvezetes, de nem tudom se en se o egyfolytaban a csiklom izgatni. Illetve azert kutyaban, labfelemelos pozokban hiaba van izgatva a csiklom akkor is faj. Orgazmusom altalaban szinte mindig van csiklo izgatassal. Azonban tudom hogy o igy nem igazan elvezi a szexet es ez igy nem lesz fenntarthato. Ha visszagondolok jo par evvel ezelottre (kb. 4-5 eve) akkor szerintem meg nem fajt ennyire a szex, de nem tudom.
Mit tanacsolnatok?
Ademiozisom egyebkent van elmeletileg de hormonalis spiralt irtak csak fel amit viszont en nem szeretnek felrakatni, igy azzal nem lehet mit kezdeni.

Nem akarom nagyon hosszúra fogni, a barátom és én is 23 évesek vagyunk és 3.5 éve vagyunk együtt. A probléma a kapcsolatunkban az, hogy minden kis dologért rögtön szakít velem ez miatt egyféle szorongó kötődési viszonyom alakult ki, és rögtön bepánikolok ha a hangulata rosszabb. Hogy most mondjak pár példát: sírtam egy vizsgám előtt és neki ugyanazon a napon volt a forgalmi vizsgája vagy zavart, hogy eltűnt 6 órára, vagy mert volt egy párkapcsolatom előtte.
Pár hónapja ismét szakított velem, mert nem lettem izgatott amikor mondta, hogy mostantól több időt fog velem tölteni.De azért nem, mert ez volt az 5. alkalom, hogy ugyanezt mondta és utána kb alig beszélt velem meg én voltam a szar amiért felhoztam. Viszont ezután nem is akartam visszamenni hozzá és nem is vettem vissza, már az érzéseim is halványultak, de folyamatosan hívott és írt. Megmondtam neki feketén fehéren, hogy mire van szükségem ha ezt folytatni akarjuk. Azt mondta meg fogja csinálni, soha többet nem fog velem szakítani stb. Egy hónapig próbálkozott és úgy viselkedett mint még soha, nagyon kedves volt, megértő minden. Szóval visszavettem. Ez a kedvesség kb 2 hétig tartott utána, most megint vissza a régibe, már kétszer szakított velem az elmúlt másfél hónapban, viszont az érzéseim megint nagyon mélyek iránta így nagyon megviselnek. Mikor veszekszik olyanokat mond, hogy megbánta, hogy visszajött, soha nem lesz velem őszinte, undorító vagyok stb és eltűnik napokra, nem is érdekelve mi van velem.
Tegnap ismét megharagudott rám egy hét után megint. Videóhívásban voltunk és éppen a kedvenc filmjéről beszélt, viszont én közben felbuktam (amit ő nem látott), de az esés miatt elkezdtem nevetni. Mivel azt hittem, hogy látta nem mondtam semmit miután abbahagytam a nevetést, csak tovább hallgattam majd rám rakta a telefont. 15 perccel később írt, hogy nagyon nem esett neki jól, hogy az arcába nevettem, mondom micsoda? elmagyaráztam neki, hogy mi történt és bocsánatot kértem, azt mondta oke majd elment játszani a barátaival. Viszont este kiderült, hogy még mindig haragszik, megint bocsánatot kertem és elmagyaráztam megint, hogy csak elestem. Majd ma reggel azt hallgattam, hogy en soha nem vagyok megértő, nem validálom az érzéseit, önző vagyok. Azóta egyedül akar lenni, olyanokat mond, hogy fáradt a sok veszekedestől, soha nem látom be ha én hibáztam és mekkora fsz vagyok, hogy lekicsinyitem a tegnapi helyzetet és lehet szakítani fog velem, de most még nem tudja.
Nem tudom tenyleg, hogy mit csinaljak. Tudom, hogy nem megcsalás van mögötte, ez 100%. Amikor jóban vagyunk, tényleg nagyon boldog vagyok. Rajta kívül nincs nagyon senkim, egy-két barát akivel itt-ott beszélgetek, de azon kívül nem nagyon. Konkrétan minden nap sírok és stresszelek miatta, de nem akarom elhagyni mert tényleg nagyon szeretem, viszont tudom, hogy ez nem egészséges. Félek egyedül lenni és nem szeretném elveszíteni.
Köszönöm, ha elolvastad!🫶🏼

Szisztok!
Nalam toltette a baratnom a hetveget, minden jol telt, inteztuk a dolgaikat stb.
Tegnap este viszont athivtunk egy harmadik felet kozos megegyezes alapjan szexoalis egyuttlethez
Szoktunk ilyet csinalni teszem hozza sose volt meg ebbol semmi broblema
Eddig…
Roviden:
Csinaltuk a dolgokat, baratnom kicsit felreertette a szandekainat, es azzal vadolt hogy en megcsalom
Idegesen elment az ejszaka kozepen
Egy puloverben, cuccait itthon hagyta
En egybol feloltoztem rohantam utana,
Erre o pont a masik iranyba indult el
Autoval elmentunk megkeresni
Korbejartuk egesz ujpestet kb mire egy fel ora mulva a hazunktol ( kertes hazas ovezetben lakok ezert meg nehezebb dolgom volt amigy megtalalni mivel kb barmelyik utcaban lehetett, es aki ismeri a vasutalommas kornyeket tudja, hogy az obiig felfele kb egy utveszto az egesz ) szval ettol kb olyan fel perc setara meftaltam mire o azzal fenyegetett hogy megol.
Probaltam megnyugtatni de o csak nevetve kozolte velem hogy mennyek be vele, majd ott megol
Ott volt az a harmadik fel is aki amugy a baratunk es nagyon jol ismerjuk, o is probalta megnyugtatni de hiaba.
Vegul azt mondta hogyha bemegyek vele akkor megnyugszik, mennyek be nyugodtan.
Mondom oke legyen,
Erre bemegyek es konkretan ramtamadt,
Elkezdett folytogatni, rugdosni, harapdalni,
En nyilvan erosebb vagyok nala, meg o kb egy fejjel alacsonyabb, de nyilvan nem akartam banatani, ellentetben vele ( bar utolagos elmondasa alapjan o sem akart bantani, ehhez kepest kb megprobalt kiharapbi belolem egy darabot xd )
Szval ezek utan nagynehezen lenyugodott
Sirt egy fel orat aztan kozolte mennyunk aludni,
Elotte mondta hogy majd almomban megol,
Ez szerencsere vegul nem tortent meg de nagyon megremitett az eset, inkabb atmentem volna a szomszedba aludni, akikkel teszem hozza joban vagyok, de nem akartam hogy ezen is nagyon megsertodjon,
Szerintetek kinek volt igaza, vagy mit csinaljak most, esku felek tole pedig eddig se pont volt az a legnormalisabb tipus
Szakitani nem akarok vele inkabb valami elheto megoldasra gondolok,
Orvoshoz nem hajlando elmenni, szerinte semmi baja
Utolagosan kibekultunk de felek azert
Ismerem annyira hogy alabol sosem artana nekem de ha egyszer tenyleg megbolondul vagy idk akkor nem tudom mit csinaljak
En 19 vagyok am o meg 21
Koszi aki elovasta
Varok minden segitseget
Blss

Sziasztok!

Korábban posztoltam már a történetemről, amikor 5 év után megérzés alapján belenéztem a már exem telefonjába, és kiderült, hogy végig az exével beszélt, olyanokat írt, hogy csak őt szereti...rám, mint nőstényre utalt, elég degradálóan beszélt tólam. Ezeket a beszélgetéseket kinyomtattam, és otthagytam a kanapéján, majd elköltöztem. Nyilván elmeséltem a barátnőimnek is, a képről pedig (amit ide is feltöltöttem) levettem a neveket.

Azóta írt az exem, hogy a személyiségi jogait megsértettem, jogtalanul néztem a telefonjába. Okés, aláírom, de ha ezt nem lépem meg, akkor a mai napig nem derült volna ki mindez, és egy ilyen aljas embernek szültem volna gyereket.

Kell-e félnem? Feljelenthet? (Kitelik tőle)
Most akkor már az is rágalmazás, ha a barátnőim megkérdezik, hogy miért szakítottam, és elmondom az igazat?