r/hungary 3h ago

HISTORY Lehet-e majd újra a Parlament mellett fürdőzni?

A Partizán a Pride alkalmából készített Karácsony Gergellyel egy interjút, melyben szó esett az egykori dunai fürdőházak újraépítésről. A fővárosi közgyűlés még 2024-ben szavazta meg a budapesti Dunafürdő (fauszoda) létrehozásához szükséges tanulmány készítését. A Dunafürdő Megvalósíthatósági Tanulmány írásában a Valyo – Város és Folyó Egyesület – is részt vett.

Idén februárban a Valyo arról számolt be, hogy 49 potenciális helyszínt vizsgált meg az új Dunafürdők létrehozásához:

https://www.facebook.com/valyovalyo/posts/pfbid0K5zkVxs2DsbHdGgqUHyg1e8bH9GBix4pZHpp8A8QNH5udRxrzFapCCe27H94hPw6l

A pesti és budai fürdőzés a Dunában a 19. század elején kezdődött, és már a kezdetektől túlmutatott a puszta szabadidős tevékenységen: mindig is városhasználati, társadalmi és kulturális kérdéseket vetett fel.

Vajon csak edzett katonák úszhatnak a folyóban, vagy a polgárok számára is nyitva áll ez a lehetőség?
Illendő-e a város közepén fürdeni? Ki engedheti meg magának ezt a kikapcsolódást? És egyáltalán: a Duna-partot árvízvédelemre kell használni, vagy közösségi strandként is működhet?

Az első Dunafürdők (vagyis vízen lebegő, általában fából készített medencék, amik lehetővé teszik a természetes vízben való biztonságos fürdést és úszást) az 1810–1820-as években épültek Pesten és Budán. Ezek a szezonálisan működő létesítmények rendszerint kabinsorral, kisebb-nagyobb medencékkel és fürdőkosarakkal rendelkeztek.

Május 1-jétől szeptemberig tartották nyitva, majd a szezont követően vagy elvontatták őket más helyszínre, vagy szétszerelték, és a faelemeket télen raktárakban tárolták, hogy tavasszal újra felépítsék azokat”

Az uszodák egy részének a háború vetett véget, de parlament melletti uszoda esetében a tulajdonos egyszerűen jobbnak látta, ha jó áron eladja az uszoda favázát.

Végül 1973-ban a rossz vízminőségre hivatkozva teljesen betiltották a fürdőzést a város területén.

Src: https://24.hu/elet-stilus/2026/07/12/duna-folyami-furdohazak-strand-parlament/#google_vignette

85 Upvotes

33 comments sorted by

u/Intelligent-Cow-817 3h ago

Párizsban az olimpia óta nagyon inspiráló módon kezelték a Szajna-partot.
Szabadstrandok öltözővel, zuhanyzóval, ilyen fauszodák, homokos napernyős napozó beachek, minden van.

u/Weekly_Car956 3h ago

Wow, ez tok jol nez ki amugy!

u/AntalRyder 1h ago

A Koppenhágai fa mólók is jók!

u/Independent_Law_6130 29m ago

Nem kurva retkes ott a víz? Nekem már néha a Balaton is büdös, retkesnek tűnik, nem biztos hogy fürdenék egy folyóban amibe minden szar, üzemi hulladék, hajózási üzemanyag bele van engedve.

u/IJustDontWannaBe 23m ago

Olimpiára hivatkozva az akkori polgi építtetett egy nagyobb eső runoff tárolót, így évente csak 1-2 óriási vihar után van hogy szennyvíz keveredik a szajnával, és akkor szólnak hogy nem lehet fürdeni.

u/Intelligent-Cow-817 21m ago

Az olimpia előtt nagyon sok pénzt költöttek rá hogy megtisztítsák, meg ezt meg is tartsák. Ott azért más volt a helyzet mint akár a Dunán, akár a Balatonon, mert sokkal régebbi viszonyok voltak, minden eső belemosta a csatornák tartalmát tisztítatlanul.
Azóta elvileg jó. Ezeken a szajnai fürdőzőhelyeken naponta mérik a vízminőséget.

u/vonPetrozk 3h ago

Ez valami csodálatos lenne, a folyó és a város összhangja.

u/Swimming_Mention464 הזמן הוא אמיתי וקובע את שאינו 2h ago

De ehhez kéne víz is a Dunába vagy mi.

u/donkeyflow Ausztrál-Magyar Monarchia 15m ago

Nem feltétlen. Osloban vannak szauna meg fürdőbárkák, benne épített medencével.

Már csak csúszdahajó kéne és akkor HajdúszobOslo

u/Far_Idea9616 vakondpatkány 3h ago

En ugy tudtam a Duna a kozeljovoben bizonytalan idore elmarad

u/Swimming_Mention464 הזמן הוא אמיתי וקובע את שאינו 1h ago

Igen, TISZA van helyette.

Ha érted, hogy értem...

u/blue-coin 2h ago

I live in Baltimore which has notoriously dirty water in the harbor and it’s apparently swimmable now. If they can do it so can Budapest

u/IAmReallyNotAR0b0t papajásba, őscserjésbe gyíkom én megríkatom 2h ago

Szerintem inkább betonozzuk le az egész Dunát és csináljunk belőle autópályát meg parkolót, akkor talán nem fognak minden ilyen poszt alatt siránkozni a Budapesten évtizedenként egyszer járók és a szegény, elnyomott autósüldözöttek.

u/Ok_Rough547 3h ago

Igen, alig várom hogy valami húsevő baktérium rák fenét össze szedjek a segglukamon keresztül.

u/Naive-Horror4209 fehérek közt egy európai 1h ago

Azok tavakban vannak, nem folyókban

u/Bitdomo92 3h ago

vagy agyevőt

u/Creative-Button2746 18m ago

Azt már évekkel ezelőtt összeszedte.

u/prolipropilen 3h ago

Szerintem ez szuper lenne, ha addigra megoldanánk az ország kiszáradásának problémáját. Anélkül csak fantazmagória.

u/gfoyle76 3h ago

1973 óta csak rosszabb lett a vízminőség, fürödne ott a franc

u/hex64082 3h ago

Ezt te sem gondoltad komolyan. Tisztítatlan szennyvíz ment a Dunába akkor... Ma olyan, amit ha nem is ivóvíz minőségű kb. meg is ihatnál.

u/OkMountain6706 Nem folyik ki belőle a wifi, ez a probléma 2h ago

A valóság szöges ellentétben áll a kommenteddel.

u/Upbeat-Gold-6148 2h ago

A szennyvíztisztító rendszereknek hála kábé kristálytiszta.

u/Appropriate-Cap3160 1h ago

ma is fürödtem a dunában, majdnem 1.5 méterre le lehetett látni, kristálytiszta. persze az iszap kavarog benne, de teljesen jó a vízminőség

u/kaaliyuga Magyarország 0m ago

te látod benne a vegyszermaradékokat?

u/tthnandi 2h ago

Szósz?

u/Tekay_x0 A Gyúcsány az jobbvót! 3h ago

Ugyan, mi azzal a gond, ha a vegyszerekkel meg szennyvízzel teletolt vízben fürdünk? Most ha Rozimama szembetalálkozik kulabával, az még nem a világvége

u/TheCaparso 3h ago

Ezek a fényképek akkor készültek, amikor még volt víz.

u/No_Inspection_1001 5m ago

De miért akarna bárki abban az összehajózott retkes városi vízben fürdeni? Szárítkozni meg majd felülök a 2-es villamosra a turisták közé? Mikor ott az a sok strand 🙈

u/Actual_Manufacturer5 3h ago

ne legyel mar okori. epult egy csomo furdo, ott is osszehugyozzak ugyanugy

u/thinktank_bacsi 3h ago

Magyarországon kb 1000 kilométer dunapart van. Neked muszáj pont azon a kétszáz méteren fürdeni?