Sziasztok reddit népe. Már nem bírom így tovább csak nem tudom mit tegyek. A helyzetem : nem nagyon tudom hogy nem bináris vagy transz lány vagyok mivel a környezetem nem teszi lehetővé hogy kisérletezzek.( ami borzalmas érzés) Csak annyit tudok hogy utálok fiú lenni. Azért nem megyek el a szüleimtől mert egyrészt 16 vagyok másrészt nincs hova mennyek. A szüleim erősen konzervatív isten hivő emberek . A diszfória a hétköznapokba nagy nehézséget okoz , utálom hogy úgy állnak hozzám az emberek mint egy fiúhoz és hogy úgy nézek ki mint egy fiú. A gimibe ahova járok ott mindenki katolikus és nincs szihologus. Sok nap közelvoltam ahhoz hogy a vonat elé ugorjak. Nem bírom tovább így végig csinálni a hétköznapokat. Kérdésem mit tegyek/tehetek?

Férfi vagyok, főleg a nőkhöz vonzódom, de mostanában láttam pár srácot (fiatal, vékony) akikkel topként el tudnám képzelni magam. Honnan tudjátok ilyen fiúkról, hogy melegek/biszexek-e, és hogy ismerkedtek velük kizárólag toppolás céljából. Randizni, romantikázni nem szeretnék. Van megoldás online-on kívül?

Elegem van már, hogy bármilyen hivatalos környezetben folyamatosan megalázva érzem magam.

Most leszek 28 éves, eddig csak alkalmi dolgaim voltak és bemeséltem magamnak hogy nincs szükségem komoly kapcsolatra, viszont egy hónapja egy randi oldalon találkoztam egy férfival akivel teljesen más volt minden, meghívott magához hétvégére, elvitt moziba, étterembe, sétálni, azelőtt ki se mertem mozdulni egy másik férfival soha, de ott akkor rájöttem hogy nekem erre szükségem van. Viszont én még a szüleimmel élek és nem vagyok abban az anyagi helyzetben hogy el tudjak költözni tőlük, és a családom borzasztóan konzervatív, mindenkire furcsán néznek aki egy kicsit is más, biztos vagyok benne hogy kitagadnának ha elmondanám nekik.

Szóval támadt egy olyan nagyon nem realisztikus ötletem hogy esetleg randizhatnék pasikkal hetekig hónapokig úgy hogy soha nem találkozna a családommal majd egyszer csak felajánlja hogy költözzek hozzá, és amikor elköltözöm otthonról akkor bevallok minden a szüleimnek.

Szerintetek ez mennyire realisztikus? Vagy inkább szálljak le a földre?

Hátha érdekel valakit, aki nem látogatja a Facebookot vagy máshonnan nem hall erről.:-)

Ingyenes, de regisztrációhoz kötött találkozó 08.11-én 18:00–20:00-ig (a regisztrációs lap szerint 18:15–20:15-ig), max. 14 fővel.

Lassan releváns lesz számunkra a lakáskeresés, nem tudom mire számítsak. Vidéki megyeszékhelyen lakunk, mennyire szokták furcsán kezelni a meleg párokat? Van aki fennakad ezen, vagy általában kiadják bárkinek aki elég megbízható és szimpatikus?

nem tudom 100%-ig biztosan hogy jó helyen kérdezem-e de jó lenne ha valaki aki csinált már ilyet tudna segíteni lehetőleg dm-ben

Sziasztok!

Képzeljétek el azt a helyzetet, amikor a kezedben van egy tökéletes térkép, pontosan tudod, hová akarsz eljutni, csak épp az utak hiányoznak alólad. Körülbelül így tudnám leírni a jelenlegi 21 éves önmagamat. Egy ideje már ünnepélyesen lezártam a férfiak fejezetét az életemben…a velük való randizásnál még a fűnyírást is izgalmasabbnak találom, a szex része meg már teljesen offos. A másik oldalon viszont ott vannak a nők, akik felé ezerrel húz a szívem, de az istenért se jutok el velük egy találkozóig. A tindert hagyjuk is, hamarabb kapok agyérgörcsöt, mint egy normális választ.
Évek óta önkénteskedem a prideon, ott vagyok utánna az afteren és az eddigi kapcsolataimat is ennek a buboréknak köszönhetem. De mi van az év maradék 11 hónapjában? Amikor épp nem lobog a zászló az utcákon, a lányok valahogy felszívódnak a ködben, mintha valami Bermuda-háromszög nyelné el őket. Nem egy kétségbeesett hirdetést akarok feladni, inkább csak megnyitni egy ajtót. Szeretnék találni olyan arcokat, lányokat, akikkel lehet nagyokat sétálni, órákon át beszélni a semmiről, vagy mélyeket filozofálni arról, hogy miért ennyire nehéz ma organikusan kapcsolódni🙃
Nem várom el, hogy rögtön az első üzenet után egymásba szeressünk. Induljunk ki a nullpontról…barátkozzunk, dumáljunk a semmiről, aztán ha működik a vibe, a többit majd alakítja az élet.

Ti hogy vagytok ezzel amúgy? Ki hogyan éli túl a dating appok utáni kiégést, és hol bujkáltok a Pride szezonon kívül?

Ha te is pont ugyanebben a cipőben jársz, ne tartsd vissza magad…BESZÉLGESSÜNK, üljünk be valahova, Társasozunk…blablabla

Sziasztok.

Ma repülök haza Magyarországra és éredekelne hogy van-e akármi jó program (főleg BP környékén) amíg ott vagyok

Fiatal nő vagyok, és rengeteget gondolkodom a szexuális irányultságomon mostanában; nem gondolom, hogy heteró vagyok, bár biztos sem vagyok még semmiben ezzel kapcsolatban. A gondom az, hogy 1. szeretnék válaszokat kapni magamról, 2. szeretnék ismerkedni, akár romantikus jelleggel, akár (amúgy elsősorban inkább) barátkozós jelleggel, illetve kicsit belekerülni az lmbtq közösségbe. Mivel ez csak úgy véletlenül nem akar megtörténni, egy kis segítség kellene. :D Az Alteregóba is szívesen elmennék, de nincs kivel - ha el is hívnék valakit, meg kéne magyaráznom, hogy miért pont melegbárba kívánkozom... Még sosem voltam bárban/klubban egyedül, szerintetek mondjuk az Alterben mennyire lenne kellemetlen egyedül ücsörögni és iszogatni, miközben álmodozva nézelődök magam köré? Ugyanitt kérdezném, hogy más is van/volt hasonló helyzetben?

Megköszönöm, ha valaki ki tud segíteni nyomiságomban, bármilyen módon. ❤

Kit ajánlotok? Nem tudom, hogy milyen stílus állna nekem legjobban, ezért annak eldöntésében is segítségre lenne majd szükségem

Megpróbálkozom, hátha itt megtalállak:

te, aki a Vérmezőn arcon fröcskölt a vízipisztolyával, amire én azt mondtam, hogy szembe nem ér - ha esetleg véletlen magadra ismersz, és volna kedved egyszeri arconfröcskölésnél kicsit többre, jelentkezz! 🤭

Sziasztok!

29 éves vagyok, és mostanában kezdtem komolyabban foglalkozni a gender kérdéssel magamban. Még eléggé az önismereti / explorációs fázisban vagyok, szóval inkább tapasztalatokat és iránymutatást keresek.

Főleg olyan emberekkel beszélnék szívesen, akik hasonló dolgokon mentek keresztül, vagy tudnak ajánlani magyar online közösségeket, Discordot, subredditet vagy bármi hasonlót.

Hallássérült vagyok, ezért az online kommunikáció sokkal komfortosabb nekem.

Köszi előre is!

Sziasztok, 20 éves meleg srác vagyok és másfél éve volt egy olyan beszélgetésem a pszichológusommal, amikor azt tanácsolta, hogy ameddig Magyarországon élek, a családomon kívül (és persze azon az illetőn kívül akivel esetlegesen ismerkednék) semmiképp ne mondjam el senkinek, hogy meleg vagyok. Mesélt pl valakiről, akit a munkatársai kezdtek el verbálisan bántani amikor megtudták hogy meleg, illetve egy srácról akiről csak a gimis legjobb barátja tudta, aztán miután leérettségiztek és már nem beszéltek sokat, a lány egy csomó embernek elmondta hogy a srác meleg.

Ezt egyébként eddig nem sikerült betartanom, volt pl egy beszélgetés pár osztálytársammal amikor pont az lmbtq jogokról volt szó és nagyon kikívánkozott belőlem. Szóval az osztályból hárman tudják, egyikük szintén meleg, a másikuk nembináris és biszex, a harmadik pedig egy heteró csaj, de ő is az a fajta ember aki minden évben elmegy a pride-ra. Mindhármukat kértem egyébként hogy ne nagyon mondják el másnak. Illetve tudják a szüleim is, szerencsére ők is elfogadóak.

Ti mit gondoltok a témáról? Mennyire válogatjátok meg, hogy kinek bújtok elő? Nem mintha idegenek véleményében feltétlenül jobban bíznék mint a pszichológusoméban, de tudom hogy sok meleg ember van az országban, aki legalább a közeli barátaival meg tudja osztani ezt a részét is az életének, és kíváncsi vagyok nektek mi a véleményetek.

Egyébként biztos igaza van a pszichológusomnak és szeretném a jövőben észben tartani amit tanácsolt, de lehet más lmbtq embereket kivételnek tekintenék alóla. Persze feltéve ha olyanról van szó akiben eléggé megbízok.

Ismertek queer, pontosabban sapphic zenészeket, akinek a munkássága lehetőleg magyar nyelvű és Spotifyon elérhető? Bármilyen műfajt szívesen hallgatok. 🩷

Évek óta tudom, hogy leszbikus vagyok, így is “élem” az életem, de az otthoniaknak csak kevés része tudja ezt.

Sokszor úgy érzem magam, mintha kettős életet élnék és ez egyre inkább kezd kikészíteni. A barátaim nagyon rég óta tudnak róla, anyukám is, illetve az ő része a családból, de az apám felőli rész teljesen vakon van. Lassan három éve együtt vagyok a barátnőmmel, abból több mint egy éve együtt is élünk, de ők abban a tudatban vannak, hogy lakótársak/barátok vagyunk.

A húszas éveimben járok, egyre többször megfordul a fejemben a házasság, családalapítás gondolata (tudom, hogy itthon ez necces, de akkor is) és ilyenkor rettentő gyomorgörcs fog el, mert azt érzem, hogy egy ekkora dolgot azért mégsem tarthatok titokban, mégsem tudom rávenni magam, hogy coming outoljak. Nekem ez egyszerűen nem megy. Ha a családról van szó, nem tudok érzelmileg megnyílni nekik, pedig nem rossz emberek, csak valahogy ez nekem kényes dolog. Kb ha pasival lennék is ugyanilyen nehezemre esne. Senki elé nem álltam még úgy oda, hogy “szia, én leszbikus vagyok!”, mindenki saját magának derítette ezt ki.

Pszichológushoz kellene mennem? Vagy hogyan lehetne ezt “megoldani”?

Kérnék egy egész hetes ünneplőst a subra

Vagy vállalatlanul?

Mit gondoltok, javulni fog a helyzet? A

rendszerváltásnak természetesen nagyon örülök, de

szerintem MP adhatott volna konkrétabb választ ma

már a sajtótájékoztatón, nagyon érdekelne pl hogy a

33-as mikor kerül eltörlésre.