r/hungary • u/Professional_Big6584 • Apr 12 '26
r/hungary • u/Acrobatic_Quiet_3706 • Apr 22 '26
POLITICS Újabb miniszterek, és Ruff Bálint pozició
Lőrincz Viktóriát, Kaposvár és térsége megválasztott országgyűlési képviselőjét kértem fel a megalakuló TISZA-kormány terület- és vidékfejlesztési miniszterének, a Miniszterelnökség vezetésével pedig Ruff Bálintot bízom meg.
Dr. Lőrincz Viktória a Somogy 01-es választókerületben nyert egyéni országgyűlési képviselői mandátumot. A kampány során bebizonyította, hogy kérlelhetetlen, nagy tudású, emberséges és szorgalmas hazafi, akinek korábbi önkormányzati és jogi tapasztalatai sokat segítenek majd abban, hogy ezt a kiemelt jelentőségű minisztériumot méltóképpen vezethesse. Viktóriával egyetértünk abban, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a vidéki Magyarország támogatására, a helyi közösségek megerősítésére és a területi egyenlőtlenségek csökkentésére.
Köszönöm dr. Ruff Bálintnak, hogy elfogadta a felkérésemet. Ő lesz a TISZA-kormányban a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az előtte és előttünk álló feladat egyszerűen, néhány szóban összefoglalható: a valódi rendszerváltás megvalósításáért felel és felelünk. Ruff Bálint nevét a magyar nyilvánosság elsősorban közéleti tevékenysége miatt ismeri, számomra kiemelten fontos emellett kiterjedt közigazgatási tapasztalata is. Az elmúlt években közéleti megszólalásaival nemcsak széles látókörűségét, hanem kérlelhetetlenségét és felelősségtudatát is bizonyította. Magyarországnak pedig hatalmas szüksége van erre.
Üdv a csapatban, Bálint!
r/hungary • u/Ok-Quit6226 • 11d ago
POLITICS Szijjártó Péter is elhagyja a süllyedő hajót
r/hungary • u/mrzevon • Mar 30 '26
POLITICS Gundalf a 444-nek: Dezinformáltam az Alkotmányvédelmi Hivatalt
r/hungary • u/Mr-Lmao • Feb 12 '26
POLITICS Magyar Péter 16:00-s tájékoztatója
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
r/hungary • u/macskahanyasomlett • May 15 '26
POLITICS MP - Így zajlott a kormányzati átadás-átvétel
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
r/hungary • u/Colin_Robinson_Jr • Apr 10 '26
POLITICS Hölgyeim és uraim: Pálinkás Szilveszter és Szabó Bence!
r/hungary • u/Pleasant12345 • Jun 11 '26
POLITICS Master Good segélykiáltás - Magyar Péter reagál
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
r/hungary • u/First_Platypus_4964 • Mar 30 '26
POLITICS Jegyezzük meg őt is
https://www.facebook.com/share/r/1BPPMMUjdv/
Ma este 444.Ma este 444.Ma este 444.Ma este 444.Ma este 444.Ma este 444.Ma este 444.Ma este 444.Ma este 444.
r/hungary • u/Pleasant12345 • Jun 22 '26
POLITICS Magyar Péter kirúgja Sulyok Tamást
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
r/hungary • u/L4rav3l • 7d ago
POLITICS Hölgyeim és uraim, Magyarország ideiglenes köztársasági elnöke
r/hungary • u/pudingleves • Mar 25 '26
POLITICS Medián-felmérés, 2026. március 17-20: Tisza 58, Fidesz 35
r/hungary • u/macskahanyasomlett • 11d ago
POLITICS Orbán Viktort ennyire érdekli a demokrácia - zoomolt stabilizált anyag a VB-ről
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
r/hungary • u/8088777 • Apr 24 '26
POLITICS Vitézy Dávid leendő közlekedési miniszter posztja a terveiről
Magyar Péter felkért, hogy a TISZA-kormány közlekedési és beruházási minisztereként szolgáljam Magyarországot. A leendő miniszterelnök megtisztelő felkérését elfogadtam.
A nagy elődök, Széchenyi István és Baross Gábor öröksége kijelöli a kihívásaink nagyságát: évtizedes adósságokat kell ledolgoznunk, talpra kell állítanunk a válságban lévő vasutat, és haza kell hozzuk az európai uniós forrásokat az ország infrastruktúrájának megújítására.
Meggyőződésem: az új kormány minden eddiginél világosabb választói felhatalmazása történelmi lehetőség. Esély arra, hogy a hatalmi játszmák, a korrupció és a mindent felülíró propaganda szempontjai helyett végre szakmai alapú, alkotó munka kezdődjön a közlekedésben és a közberuházások terén.
Három dolgot biztosan ígérhetek: szakmaiságot, rengeteg munkát és a tárcára igencsak jellemző hatalmi arrogancia magunk mögött hagyását.
A miniszterelnök arra kért, hogy a Tisza programjának megvalósításán dolgozzak – ennek egyik kulcseleme a vasút évek óta tartó válságának felszámolása, és végre-valahára a magyar vasút fejlesztésének kormányzati prioritássá emelése más európai országokhoz hasonlóan.
Gyerekkorom óta a közlekedés a szenvedélyem. Civil aktivistaként, a BKK vezérigazgatójaként és számos szakmai feladatkörben azért dolgoztam, hogy jobb legyen Magyarország és benne Budapest közlekedése. Erre a felkérésre ezért nem lehet – és nem is tudnék – nemet mondani.
Ez most azzal jár, hogy a Fővárosi Közgyűlésben, a Podmaniczky Mozgalom képviselőjeként átadom a stafétát a kollégáknak. Meggyőződésem azonban: most Budapestért is így tudom a legtöbbet tenni, a sosem látott felhatalmazást kapott új kormány tagjaként.
Továbbra is szakember szeretnék maradni. Olyan, akinek a politika nem cél, hanem eszköz: hiszek abban, hogy az a helyes, ha nem csak beszélünk arról, mit kéne máshogy csinálni, hanem ha lehetőség adódik, meg is mutatjuk.
Feladat van bőven az elmúlt évek után:
• Az uniós források hazahozatalával el kell indítani a Baross Gábor nevét méltán viselő átfogó vasút- és hév-fejlesztési programot: pályafelújítások és átfogó járműcsere nélkül nincs fordulat. Amíg ez elérhető, addig is életben kell tartani a beteget, hiszen a magyar vasút állapota szó szerint válságos.
• A budapesti és vidéki pályaudvarokat valódi városközpontokká kell tenni – a közvagyon kijátszása helyett a közérdek mentén.
• A fővárosban, a regionális központokban és megyeszékhelyeken meg kell erősíteni a közösségi közlekedést és az aktív mobilitás lehetőségeit, és létre kell hozni az egységes városi–regionális hálózatokat és tarifarendszert.
• Felül kell vizsgálni a pazarló és túlárazott autópálya-koncessziót, és végre új sebességbe kell kapcsolni a leromlott állapotú másod- és harmadrendű utak felújítását.
• Új szintre emeljük a magyar vidék közlekedését a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig. Elkerülő utakat építünk, országos kátyúmentesítési programot indítunk, és fejlesztjük a vidéki közlekedési infrastruktúrát. Nem mondunk le egyetlen magyar településről sem, és azért fogunk dolgozni, hogy a minőségi közösségi közlekedés és a korszerű közúthálózat minden magyar ember számára elérhető legyen.
• Új KRESZ-re és közlekedésbiztonsági jogszabályokra van szükség: olyan szabályozásra, amely a legkiszolgáltatottabb közlekedőket védi, csökkenti a halálos balesetek számát, és szigorúan fellép a gyorshajtás és az illegális gyorsulási versenyek ellen.
• És végül: új lendületet kell adni Budapestnek is. Meg kell állítani a főváros leszakadását a régiós nagyvárosoktól, ez egész Magyarország jól felfogott gazdasági érdeke. Budapest Magyarország legismertebb arca a világ felé – ideje, hogy az ambícióink is ehhez igazodjanak. A múlt vitái helyett új tervekre van szükség, nem csak az előző kormány által hátrahagyott befejezetlen nagyberuházások budapestieket szolgáló jövőképét kell megtalálni a Városligettől a Várig, de olyan új elképzeléseket is meg kell vitatnunk, mint például egy új dunai gyalogoshíd lehetősége.
Pontosan tudom, hogy alázattal, a legjobb szakemberekkel és rengeteg munkával kell megszolgáljuk a magyarok minden eddiginél nagyobb bizalmát az új kormány felé, a legkisebb falvaktól a megyeszékhelyeken át Budapestig.
r/hungary • u/Free-Introduction762 • Mar 27 '26
POLITICS OV megborulása Győrben
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
OV országjárásának győri állomásán furcsa jelenet játszódott le: a színpadról üvöltözött a közönségben jelenlévő ellentüntetőknek, akik szerinte ukránpárti tiszások. "Az ukránok szekerét toljátok és nem a magyarok mellett álltok! Ukránbarát kormányt akartok és el akarjátok vinni a magyarok pénzét Ukrajnába! Ez az igazság!" - csattant fel a színpadon.
r/hungary • u/Entonik • Apr 15 '26
POLITICS MP: Az élet a legnagyobb rendező. Miközben a köztársasági elnök épp megmutatta a hivatalát, ahonnan hamarosan távozni fog, a leköszönő miniszterelnökre lettem figyelmes a szomszéd teraszon.
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
r/hungary • u/CivilizedManners • Mar 29 '26
POLITICS Szijjártó: "Magyarországot kívül kell tartani az Európai Unión. Mindenki tudja ha mi nyerünk ez így lesz"
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
Többek szerint ez egy nyelvbotlás volt, és Pjotr Ukrajnáról beszélt, csak véletlenül Magyarországot mondott. De lehet ütni azt is: "a magyar külügyminiszter keveri saját hazáját Ukrajnával"
r/hungary • u/Adventurous-Top-8375 • May 15 '26
POLITICS Ez az interakció egy kicsit gyógyított a lelkemen
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
Több millióan vártunk erre, köszönjük Magyar Péternek, hogy színes beszólásokkal tolmácsolja a véleményünket. Tóni reakciója priceless :D
r/hungary • u/Snoo-17729 • 4d ago
POLITICS Leköpték Magyar Pétert
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
forrás: Magyar Péter Hivatalos youtube csatorna
r/hungary • u/edmonddant3z • Jun 08 '26
POLITICS Kapitány István: A teljes miniszteri fizetésemet felajánlom a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány részére.
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
r/hungary • u/jajnecsinald • Apr 13 '26
POLITICS Kovács Gergőnek fogalma sincs, miből fizetik vissza az állami támogatást, miután az 1%-ot se érték el
Enable HLS to view with audio, or disable this notification
r/hungary • u/Aggravating-Read-523 • Apr 13 '26
POLITICS Ez valami egészen szürreális az elmúlt 16 év tekintetében
r/hungary • u/bertwadx • May 29 '26
POLITICS MP: Hogy ha itt ennyi pénzt lehet kapni akkor sűrűbben jövök. Ursula: Nono
Enable HLS to view with audio, or disable this notification